Gyergyószárhegy szelleme tovább él

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély jövője még mindig ismeretlen, ennek jegyében kell tervezni és szervezni az alkotótáborokat is – mondta érdeklődésünkre Ferencz Zoltán, a művésztelep művészeti igazgatója, hozzátéve, hogy a táborokat ettől függetlenül minden évben megszervezik.

A kedden este Marosvásárhelyen, a Bernády Házban megnyílt kiállításon egy válogatás látható a 2017-es táborok alkotásaiból.

A kiállítást Nagy Miklós Kund műkritikus, a Bernády házigazdája, illetve Ferencz Zoltán, a szárhegyi művésztelep igazgatója nyitotta meg. A tárlat elsősorban attól érdekes, hogy úgy formailag, mint műfajilag is nagyon változatos, különböző generációk, más-más nemzetiségű alkotók munkái tekinthetők meg.

Kang Heejoon, Ko Seunghyan koreai, Margrit Neuendrof, Olivier Huet franciaországi művészek munkái mellett többek közt Chilf Mária, Török Eszter, Siklódy Ferenc, Életes Barna és Aurel Bulacu alkotásai tekinthetők meg. Ferencz Zoltán érdeklődésünkre arról beszélt, hogy annak érdekében, hogy ne csak a Szárhegyre utazó turisták láthassák az ott született alkotásokat, azokat több helyre is elviszik, vándorkiállításokon mutatják be a nagyközönségnek. Ebben az időszakban Budapesten, illetve Marosvásárhelyen látható egy-egy válogatás az ott készült művekből.

A művésztelep művészeti igazgatója elmondta, úgy állították össze a két tárlatot, hogy Vásárhelyen zömében a helyi képzőművészek munkái, míg Budapesten a magyarországiaké látható. Hamarosan Bukarestbe is készülnek, ahol a parlament Brăncuși-termében állítanak ki mintegy 200 műalkotást, hogy bemutassák és felhívják a figyelmet arra, ami az utóbbi 44 évben történt Szárhegyen.

Régebbi kapcsolat eredménye a szárhegyi művésztelep és a Bernády Ház közötti együttműködés – mondta Nagy Miklós Kund a Maszolnak, hozzátéve, hogy tavaly nem jött létre a kiállítás, mert sok gondjuk volt a kastély miatt. A kastély ügye most se oldódott meg, de próbálják a táborokat azért továbbra is úgy megszervezni, hogy hazai s külföldi művészek is részt vegyenek rajta. A szárhegyi szellem megjelenítése a lényeg. Landart, hagyományos festészet, grafika, pasztell – sokféle van kiállítva. „Egység a változatosságban – ezzel lehetne összefoglalni, ami a Bernádyban látható most” – hívta fel a figyelmet a megnyitón a műkritikus.

Tehát mindaz, ami a 44 év alatt felhalmozódott, az a szellemi kincs, illetve Gyergyószárhegy szellemisége, tovább él, a kastély körüli vita, bizonytalanság ezt nem befolyásolja – hangzott el a megnyitón. Ferencz Zoltán azt is elmondta, a kastély tulajdonosai nem vonják be az alkotóközpontot a tárgyalásaikba, így ők is csak a sajtóból értesülnek, ha valami történik ott.  Ezért is egy másik infrastruktúrát szeretnének létrehozni. A szakszerű tárolást megoldották már, a festmények, szobrok megfelelő körülmények között, megfelelően vannak elhelyezve – mondta a művészeti igazgató. 

Kapcsolódók

Kimaradt?