90 millió eurós vesztesége volt a Louvre-nak 2020-ban

2019-hez képest 72 százalékkal esett vissza a párizsi Louvre látogatóinak száma a koronavírus-járvány évében, a világ legnagyobb múzeuma 90 millió eurós bevételtől esett el, írja az AFP.

A hat hónapig zárva tartó intézményt 2020-ban 2,7 millióan keresték fel, míg 2019-ben 9,6 millió látogatója volt, 2018-ban pedig rekordot döntött, abban az évben 10,2 millióan lépték át a küszöbét.

A járvány hatására nyáron a látogatók 84 százaléka francia volt, míg más években elsősorban amerikai, kínai, japán és brazil turisták képezik az érdeklődők 75 százalékát.

A Léonardo de Vinci halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett retrospektív kiállítás éppen a tavaszi lezárások előtt ért véget, és 1,1 millióan látták. Az év folyamán bővült a múzeum online kínálata, ennek hatására 1,02 millióval, 9,3 millióra nőtt a követőinek száma a közösségi oldalakon, a honlapra pedig 21 millióan kattintottak.

A Le Corps et l'ame. De Donatello a Michel-Ange és az Altdorfer című kiállítások nyitvatartását meghosszabbították.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?