Gyergyószentmiklós díszpolgárává avatták Bocsárdi Lászlót a Figura megalapításáért

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata a Figura Stúdió Színház megalapításáért díszpolgári címmel tüntette ki Bocsárdi Lászlót december 5-én a városnapi ünnepi tanácsülésen, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A Figura társulatnak egykori tagja, Vincze Csilla olvasott fel laudációt, amelyben elhangzott: „a Bocsárdi László által 33 évvel ezelőtt elültetett Figura-fa azóta is termi gyümölcseit. Két innen induló színész kapott már Jászai Mari-díjat, többen erről a színpadról mentek ki külföldi társulatokhoz, és nincs olyan romániai magyar színház, amelyikben ne lenne volt figurás".Az utóbbi évtizedekben közel harminc gyergyószentmiklósi fiatal döntött úgy, hogy a színművészeti egyetemen tanul tovább, és ez nem függetleníthető a Figurártól, attól a társulattól, amely fennállása óta különös figyelmet fordít a gyermekekre, a fiatalokra, derült ki a laudációból. Bocsárdi László itt hozta létre Erdély legjelentősebb kísérleti színházi társulatát, és ebből alakult a hetedik romániai magyar színház, szögezte le Vincze Csilla.

Elmondta továbbá, hogy jelenleg a kulturális életnek egy olyan alappillére a Figura Stúdió Színház, mely szervesen hozzájárul a megyei jogú város hétköznapjaihoz és ünnepeihez, saját és meghívott előadásaival rendszeres színházi élményt biztosít az egész Gyergyói-medence számára. Az itt megrendezett Nemzetiségi Színházi Kollokviumok és dance.movement.theater elnevezésű táncszínházi fesztiválok nemcsak a színházi szakma számára fontosak, hanem olyan különleges produkciókat kínálnak a nagyérdemű közönségnek, olyan híres alkotókat hoznak el ide, akiket egyébként csak sok utazással, komoly szervezés és anyagi áldozat árán láthatnának a színházkedvelők. 

„A Figura előadásaival elnyert díjai is bizonyítják, hogy milyen rangos helyet foglal el a magyar színjátszás palettáján, miközben messzire viszik Gyergyószentmiklós jó hírét” - zárta laudációját a színművésznő.

Köszönetképpen mindezért, Gyergyószentmiklós örökös tagjai közé fogadta Bocsárdi Lászlót, akinek a díszpolgári kitüntetést a város vezetői, Nagy Zoltán polgármester és Len Emil alpolgármester nyújtották át. 

Kapcsolódók

Kimaradt?