Pécsi rendező bábelőadását mutatják be Szatmárnémetiben

Ötödik alkalommal dolgozik együtt Szatmárnémetiben a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata és Sramó Gábor magyarországi rendező, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója. A közös munka eredményét pénteken 11 órától mutatják be a bábtagozat Iparosotthonban található termében. Az A bőgős fia meg az ördögök című előadás alapja Illyés Gyula azonos című meséje.

„Ez gyermekkorom kedvenc meséje, ám eddig egyetlen alkalommal sem készítettem belőle előadást. Nagyon örültem, amikor a Brighella Bábtagozat felkért a közös munkára és beleegyeztek, hogy ezt a történetet dolgozzuk fel. Érdekes képi világ született meg a munka során, rendhagyó, kicsit kétdimenziós bábokkal” – magyarázza a rendező.Az előadásban a nézők és szereplők a való világból a pokolig, onnan pedig a mennyig jutnak, közben pedig megannyi nevetésre okot adó esemény történik. Ebben az ördögök nem igazán gonoszak, hanem inkább komikusak, mint ahogy a népmesékre jellemző próbatételek sem szokványosak.

Az alkotási folyamat során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az elkészült előadás díszletei tekintetében könnyen utaztatható legyen, így amennyiben az időjárás megengedi, szabad ég alatt is játszható lesz. 

Illyés Gyula meséjét Szántó Viktória dramaturg dolgozta át. A látványvilágot Nagy-Kovács Géza alkotta meg, a darab zenéjét pedig Kovács Áron Ádám szerezte. A szereplők: Laczkó Tekla, Bandura Tibor, Nagy Anikó és Nagy Tamás.

A bőgős fia meg az ördögök című előadást a társulat négy éves kortól ajánlja, ám a próbák során kiderült: a felnőtt közönség számára is igazán szórakoztató produkció született.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?