Közös gálaesttel zárták nagyváradi találkozójukat a néptáncegyüttesek

Teltházas közönség előtt búcsúzott a XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója vasárnap, a gálaest az öt erdélyi magyar hivatásos táncegyüttes közreműködésével jött létre, közölte a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes.

A négynapos rendezvény hat felnőtt- és gyermekelőadást, színháztechnikai és alkotói workshopot, szakmai kerekasztal-beszélgetéseket, kiállításmegnyitót, koncertet, illetve táncházakat foglalt magába.

Záróbeszédében, Pásztor Sándor a főtámogató Bihar Megyei Tanács elnöke köszönetét fejezte ki a Nagyváradon vendégeskedő művészeknek, illetve a közönségnek, ugyanakkor biztosította a szervezőket és a nézőket egyaránt, hogy az általa vezetett intézmény támogatja és a jövőben is támogatni fogja az ilyen és ehhez hasonló értékes kezdeményezéseket.Kútszegi Csaba, balettművész, író, tánckritikus a szakmai hozzászólók nevében értékelte a fesztivál négy napját. „Abban mindenki egyetértett, hogy a néptáncegyüttesek jövőjének kulcskérdése, hogy hogyan tudják a népdal- és néptáncörökséget színházi szempontból is izgalmassá, aktuálissá tenni” – foglalta össze a szakmai beszélgetések tanulságát, majd hozzátette: „Jó látni, hogy az erdélyi táncegyüttesek egyre merészebben kísérleteznek és mozdulnak el más műfajok felé is”.

Az est folyamán az egyes táncegyüttesek egy-egy koreográfiával mutatkoztak be. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Hegyen innen, hegyen túl című műsorából hozott részleteket a Gálára, mely produkcióban a hegyen inneni csíki székelyek és a hegyen túli gyimesi csángók színes világa elevenedett meg.  A produkció koreográfusai az együttes táncosai Péter László és Antal Zsolt. A zenei kíséretről Mihó Attila és zenészbarátai gondoskodtak.Ezt követően a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar produkciója, a Nagysajói emlékek című következett, amelynek koreográfiáját Kádár Ignác és Nagypál Anett jegyezték.

Harmadikként a Nagyvárad Táncegyüttes mutatta be legújabb koreográfiáját, a Liszt Ferenc azonos című zeneművére komponált Danse Macabre című táncszimfóniáját, amelyet Györfi Csaba koreografált.

Az est hátralevő részében az Udvarhely Néptáncműhely gyimesi (Gondolatok a régiekről. Koreográfus Sára Ferenc, zene Molnár Szabolcs, Román Hunor és Bajna György), a Maros Művészegyüttes pedig mezőmadarasi táncokkal lépett színpadra (koreográfus: Varga János).

Az egyes produkciókat követően Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, valamint Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója adták át a résztvevő táncegyüttesek vezetői számára a Jankó Szép Noémi által tervezett emlékplaketteket, a táncegyüttesek közös misszióját, ugyanakkor eltérő útját szimbolizáló, a Nagyvárad Táncegyüttes sokoldalú táncosa, Tőkés Imola által készített festményinstallációkat, valamint Szőnyi József pincészetének borait.

A XIII. EHTET társszervezői a Szigligeti Tanoda Egyesület, illetve a Szigligeti Alapítvány voltak. Főtámogató a Bihar Megyei Tanács, illetve az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. Az eseményt a Magyar Művészeti Akadémia, az Europrint, a Tehnoprint, Pető Dalma városi tanácsos, illetve a Constructorul Salard, a Kész Építő és a Novambient támogatták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?