Humoristákkal startol a Szilágysági Magyar Napok

Humoristákkal startol csütörtök délután Zilahon a Szilágysági Magyar Napok.

A nyitónap hangulatáért két ifjú humorista, György Botond és András Előd felel. György Botond humoristaként 2011-ben futott be, amikor megnyerte a 8. Erdélyi Humorfesztivált, azóta számos versenyen vett rész. 2014-ben mutatta be verseskötetét, majd 2015-ben ő lett az Erdélyi Humorfesztivál egyik főszervezője. András Előd székely humorpalánta a Szomszédnéni Produkciós Iroda felfedezettje. 2014-ben a XVI. Kossuth Szónokverseny második helyezettje és közönségdíjasa volt, 2015-ben megnyerte a XII. Erdélyi Humorfesztivált, majd 2016-ban a "Magyarország, szereplek!" stand up tehetségkutató döntőse lett.

Pénteken a Vigadó épületében 18 órától tart előadást a nagyváradi Szigligeti Színház Honnan és hová? címmel. A Szilágysági Magyar Napok harmadik napján, szombaton a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult Operett Group ProjeKt előadására kerül sor, szintén a Vigadóban 18 órától.

Vasárnap a szokásokhoz híven a Szikszai Parkot tölti be a rendezvény élettel. Itt déltől a helyi néptáncosoké, énekeseké, zenekaroké a színpad. A magyarlakta települések sátraikkal kiköltöznek a térre, bemutatják helyi jellegzetességeiket. Délután, 16 órától lép színpadra a Bojtorján együttes gyerekműsorával, őt követően a szilágysági Dynamit Zenekar és Gáspár Laci zenekarával gondoskodik a jó hangulatról. A Szilágysági Magyar Napokat tűzijáték zárja.

A Szilágysági Magyar Napokon lehetőség lesz aláírni az Európai Védelmet jogainknak kezdeményezést, emellett az érdeklődők a magyarországi választásokon való részvételhez szükséges regisztrációhoz is segítséget kaphatnak.

A rendezvény szervezői az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, az RMDSZ Zilahi Szervezete, a Szilágyság Kulturális Egyesület és a Szilágy Társaság Kulturális Egyesület valamint támogatói a Communitas Alapítvány, Zilah Város Polgármesteri Hivatala, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ és a Bethlen Gábor Alap. 

Kapcsolódók

Kimaradt?