A néptánc úgy az igazi, ha azok alatt, akik járják, recseg a deszka, porzik a padló. Igaz az is, hogy ilyen tevékenységet a legritkább esetekben szokás a negyedik emeleti tömbházlakásban tartani, hisz nem csak az alsó szomszéd lelki békéje, hanem a vakolat is megsínylené a tevékenységet. Lezárult a Sic Art Egyesület és a Művészeti és Népiskola setétpataki néptánc és népzene tábora.

István Ildikó népdalénekes és néptáncoktató vezetésével vidéki gyerekek számára jó ideje zajlanak hasonló táborok Háromszéken. A gyerekek közt vannak, akik évek elteltével is ide akarnak visszatérni, hogy érezzék, milyen is volt hajdanán, amikor még csak barátkoztak a különböző mozgásokkal. A helyszín, mint minden évben, most is az erdővidéki táj egyik eldugott zuga, Setétpatak. A táborhelyen szabadtéri színpad is van, így a „fellépésre” is készülhet mindenki.István Ildikó két dolgot helyez előtérbe: a tánctanulásnak mindenképp élő zene mellett kell történnie, hiszen a táncosra reagál a zenész, és ez fordítva is igaz. Ki- és beszólások mellett lehet igazán megérezni a néptánc ízét, úgy, hogy a zenében a finom, vagy éppen jelentős változásokra is válaszoljanak a gyerekek.

Korosztályok szerinti különválasztásról azonban szó sincs: alig tíz évestől kamaszig sokan ropják a táncot. A gyakorlat itt is ahhoz hasonló, mint a legtöbb táborban: a 45 táborozó korán kel, reggeli tornaként szalad egyet az erdőben, reggelizik, majd ebédidőig jöhet a táncoktatás. Utána kis pihenés és játék következik, majd a zenészek hangolni kezdenek, és jöhet újra a tánc. István Ildikó hangsúlyozta: ez a hét nap tánc sok-sok külön óra eredményét teszi ki.

Az élő zenéről Mihály Pál prímás, Kerezsi Csongor és Gáj Nándor bőgősök, és Lőrinczi Zsolt brácsás gondoskodtak. A tábort a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.