Érzékeny futamok várudvarán – csíkszeredai régizenefesztivál-napló 4.
Kiváltságos helyzetben van, aki a javában zajló Csíkszeredai Régizene Fesztiválra elér a hétvégén, mert kimagasló művészi színvonalon hallgathat élőben és ingyenesen világhírű együtteseket. Időutazó tudósítónk ezúttal a rendezvény díszmeghívottjának koncertjéről hozott hangmintát.
Az idén kilencnaposra nőtt csíkszeredai eseménysorozaton krónikás arra használta a program szerint mindössze kerekasztal-beszélgetésnek szentelt szerdai napot, hogy elrendezze magában az eddig ajándékba kapott találkozásokat. Ezeknek a napi sajtótalálkozások adnak teret: ilyenkor mindig rá lehet csodálkozni valami hozzáadott személyes háttérre, amitől csak még szerethetőbbé válik a koncertező.
A historikus hangszerek magánélete Ilyen intermezzo például az, amikor a svájci Sam Chapman lantművészről párja, Fülöp Mária csembaló mesterkurzus-oktató megosztja: a lantnak mindig külön repülőjegyet kell vásárolni ahhoz, hogy utastérben lehessen szállítani – hiszen a csomagtérben megsérülhet. Ehhez Kónya István magyar lantművész hozzáfűzi: őt úgy se engedték föl a gépre, mert a lant 15 cm-rel magasabbra nyúlt föl a széken a szabvány szerinti legmagasabbnak számolt ülő utas személyénél. Mire Fülöp Mária: igen, ezt ők is tapasztalták, de ilyenkor elővesznek egy fényképet annak bizonyítására, hogy márpedig befér a lant.
Ilyen találkozókon lehet igazán rádöbbenni, mivel is jár egy „csembaló-szerelem”. A kifejezés az idén tízéves Régizenei Nyári Egyetem egyik, Nagyváradról visszajáró diákjától, Szeghalmi Emesétől származik. Ezzel határozta meg ő azt az érzést, ami a mesterkurzusokra évente visszavonzza társaival.
A kifejezés szállóigévé vált a fesztiválközösség körében, viszont arra csak most csodálkoztunk rá: a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak nincs egyetlen saját csembalója se. Konkrétan: évente 4-5 helyről kérnek kölcsönbe, szállítják, hangolják, óvják, majd hálálkodva hazaszállítják. „Ha valamiért ez nem működne a személyes kapcsolataink révén, egyszerűen elmaradna a fesztivál megszervezése is” – fogalmazott dr.Filip Ignác, a fesztivál művészeti vezetője.A csembalóínség oka? A hangszer drága – a legolcsóbban található használt hangszer ezer euró, de 60-70 ezerért érdemesebb vásárolni, időt állóbb. Ugyanakkor naponta hangolni kell, nem csupán évente, mint a zongorát, s a húrok cseréjével együtt a fenntartása is költséges. A fesztivál egyik csembalóját éppen Fülöp Máriától kölcsönzi, aki mesterkurzusának diákjait ezen tanítja játszani.
Filip Ignác szerint a fesztiválnak 4-5 saját csembalóra lenne szüksége. A sajtótalálkozón jelen levő Ványolós András és Szabó András karnagyok értesülése szerint évente ígéretek érkeznek magánszemélyektől, hogy besegítenek a csembalóvásárlás költségeibe. Mint mondták, reménykednek, komoly a szándék.
Zsoltárok párbeszéde - hangmintával
A rendezvény az évente megtartott kerekasztalt is magába foglalta, ezúttal is Boér Károly marosvásárhelyi rádiós szervezésében. A reformáció emlékévéhez igazodva ezúttal Kolozsvárról Péter Évát hívta meg, aki zenei pályáját templomi orgonistaként kezdte, majd 1996-tól a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán tanít zeneelméletet, zenei nevelési rendszereket, egyházi éneket, orgonát, zenemódszertant. Az Erdélyi Református Egyházkerület zenei előadójaként részt vesz a kántorok oktatásában, konferenciák és szakmai napok szervezésével hozzájárul a református egyházzenei szolgálatot végzők zenei képzéséhez. A Mikó-vár bástyájában zajló kerekasztalon tartott előadásában többek között erdélyi graduálokból is láthattunk kivetített ismertetőt.
De ne feledkezzünk meg a zenés nyitányról sem, melyet meglepetésnek készített a kerekasztalra Csörsz Rumen István historikus zenész, a nyári egyetem általa vezetett reneszánsz együttes kurzusának diákjaival, akik itt épp a 148. zsoltárt adják elő.
Csörsz egyébként felfedte: aki figyeli az idei fesztiválon elhangzó koncerteket, könnyen rájöhet, hogy „zsoltárok párbeszéde” zajlik a fesztiválon az együttesek között. Ők maguk a bemutatott 148. zsoltárt emlékállításként hozták, lévén éppen 30 éve, hogy Kobzos Kis Tamás akkor megjelent betlehemes lemeze is ezzel kezdődött – tudtuk meg.
A beszélgetésen részt vett továbbá a fesztiválra első ízben érkező Magyary Ferenc magyarországi újságíró, de Boér Károly kérésére és a hallgatóság örömére felszólalt a kezdetben a fesztivál szervezőjeként is dolgozó Boros Zoltán zeneszerző, rendező, a Bukaresti Magyaradás volt főszerkesztője.
Régizenébe öltözött Csíkszereda
Alcímünket az az élmény indokolja, amit az idei fesztiválon, éppen a csütörtöki mini-vihar elé időzített utcazenén átélhettünk. A Régizene Fesztivál mindenkori hangulatához hozzájárul a betervezett események bújócskája az esővel. 2013 nyarán a fesztivál „kilépett” a várudvarról: villámcsődületek, utcazenék formájában nyitott a városra.Idén a központi park mellett, a Városi Kultúrház előtti teret választották helyszínül – a hangulatot képtárunkban illusztráljuk. A „régizenébe öltözés” lelki élményét a fesztivál főmeghívottja, a franciaországi Les Musiciens de Saint-Julien csapata hozta el. Az évente átlag 50 koncerttel világot járó csapattól hozott hangmintánk:
Az együttest alapító François Lazarevitch (Franciaország, harántfuvola, ír furulya, kis skót dudák) szintén sajtótalálkozón fedte fel: a csíkszeredai eseményre elhozott ír zenei válogatásuk az ír hárfás csapattag, Bill Taylor szerint azért is fontos, mert az ír zenét nagyban meghatározza az ír nyelv, a táncok és a jellegzetes hangszerek, ugyanakkor magában hordozza a szigetország költészetét és zaklatott történelmének emlékeit is.
A csapathoz továbbá David Greenberg (Kanada) – hegedű, Valentin Tournet (Franciaország) – viola da gamba, Eric Bellocq (Franciaország) – teorba, orpharion - csatlakozott, valamint az amerikai származású, Franciaországban élő Robert Getchell tenor – aki, az est konferansziéjaként, magyarul és románul is jó estét kívánt a közönségnek.
Ahogy François Lazarevitch előjelezte a találkozón: az általa 18. és 19. századi eredeti szövegek és gyűjtemények alapján összeállított műsor nagyon finom, lírai, érzékeny volt. – Talán ezért is fájhatott annyira a krónikásnak (és nem csak, a nézőtéren fájdalmasan felkapott fejekből ítélve), amikor mindegyre bele-belegőgicsélt ugyanaz az egy várudvarra behozott kisgyerek, akit egyszerűen nem vittek ki a felnőtt kísérői - noha a szervezők időben előjelezték, hogy a zenét kivezetik a váron kívül levő zöld előtérre is, éppen a zavartalan élvezet biztosításához.A változatos kuplék, altatók, vándordalok, a természetet dicsőítő himnuszok és táncdallamok a szerelemről, hűtlenségről, az évszakokról, megszállásról és száműzetésről meséltek, méghozzá az írek ősi nyelvén. Amint azt Lazarevitch fölfedte: tenor kollégájuk nem csupán a párizsi Ír Kulturális Központ közreműködésével létrejött műsor kedvéért, hanem saját érzékenységgel is tanulja az eredeti nyelveket, hosszan tanulmányozva a pontos kiejtést.
A francia szaktárca által támogatott együttes koncertje felejthetetlen találkozás a krónikásnak – az Arte tévécsatornán bújjuk most is a koncertfelvételeiket.
Lazarevitch gratulált a tízéves Régizenei Nyári Egyetemnek is, mint mondta, nagy örömmel szerzett erről tudomást érkezésükkor, és ez azért is örömteli hír számára, mert maga is tart mesterkurzusokat – legutóbb éppen Romániában, tavaly ősszel a Temesvári Régizene Fesztiválon. Továbbá jelezte: kiköltözött Párizsból a normandiai Rouen-be, s ebben a kisvárosban gyerekkórusokkal, valamint helyi művészekkel, népzenészekkel dolgozik együtt.
Hogy miért éppen ír zenét hoztak? A gond az, mondta, hogy Írországban régizeneként a népzenét játsszák, aki pedig az igazi régizenét, az nem historikus hangszereken teszi. Ezért az ír zenészkollégák elismerését is élvezhetik – mondta. Koncertjüknek talán nem véletlen kedvezett az időjárás – talán a felhők fölé is fölszállt tiszta muzsikájuk -, és úgy érezhettük, teljesen fölöltöztetett harmóniákkal.
Mindenestre, a várkapuból kisereglő közönségben egy olyan lányt láttunk, aki kifelé jövet egyszerűen lehúzta a cipőjét, és mezítláb ment át a városon…