A középkori Kolozsvárról szóló sétával indul a Korzo Egyesület sétaidénye

„Félrevezetéssel” indítja a 2017-es sétaidényt a kolozsvári Korzo Egyesület: Kiváltság teszi a várost? - Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című sétájukra május 6-án, szombaton várják az érdeklődőket. A séta után megvásárolható lesz A 700 éves város című családi munkafüzet, mely ugyanezt a középkori, koraújkori korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára.

A nyári és koraőszi hónapokban minden hétvégén lesz tematikus városséta Kolozsváron. Kiderül majd, hogy hol működtek az első mozik, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek a reformáció városi lenyomatát mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyedek szocmodern épített örökségét, olvasható az egyesület közleményében.

A sétákra 12 lejért, diákok, nyugdíjasok számára pedig 8 lejért váltható jegy. A sétákról a Korzo Egyesület internetes oldalán részletes leírás olvasható.

Májusi séták:
május 6.: Kiváltság teszi a várost? - Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról
Találkozási pont: Karolina tér, a ferences templom előtt.
Kezdési időpont: 17 óra. Időtartam: 2 óra.
május 13.: Acélabroncs, bricsesznadrág – a mulató város ükapáink korában
Találkozási pont: a Deák Ferenc utcai szökőkút előtt.
Kezdési időpont: 17 óra. Időtartam: 1,5 óra.
május 20.: A király (ál)ruhái: Mátyás kultusz Kolozsváron
Találkozási pont: Mátyás király szülőháza
Kezdési időpont: 16 óra. Időtartam: 1,5 óra.
május 27-28.: Lombok közé rejtett pompa: a gyalui várkastély története - Várkert fesztivál
Találkozási pont: Gyalu, kastélypark.

Kapcsolódók

Kimaradt?