banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep Kolozsváron

Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.

„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.

Csomos Éva-Zsuzsánna ismertette a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.

 Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.

Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.

Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.

Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.

Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz.

A folyamatosan bővülő program itt érhető el.

Kapcsolódók

Kimaradt?