Szilágyi Domokosra, a 40 éve elhunyt költőre emlékeztek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban, ahol az Öregek könyve kétnyelvű (magyar és román), új kiadását is bemutatták.

Az Erdélyben született életművek közül az egyik legjelentősebbnek nevezte a Szilágyi Domokosét Kántor Lajos irodalomtörténész – és költészetének értékét semmi nem kérdőjelezheti meg, tette hozzá, utalva arra, hogy a költő 38 évesen, önkezével véget vetett életének, miután a Szekuritáté együttműködésre kényszerítette.

Halálának évében írta, Plugor Sándor rajzaiból inspirálódva, az Öregek könyvét, amelyet Bánfi Géza fordított most románra. A 699 sorból álló poémát rendelésre írta, és Kántor fel is olvasott néhány levélrészletet, amelyeket „Szisz” (így nevezték barátai) élettársának, Nagy Máriának írt, és amelyekből kiderül, hogy alaposan megkínlódott a szöveggel.

A játék a halállal-tematika egyébként számos versében megjelenik, nem véletlenül: az egzisztencialista filozófusok (Sartre, Camus) által fémjelzett korszak egyik meghatározó témája volt a halál gondolata, és ez a melankóliára, depresszióra hajlamos Szilágyi Domokos alkotói világát sem kerülhette el. A fordító, Bánfi Géza arra is felhívta a figyelmet: a vers vizuális megjelenítése, a sorok szimmetrikus, középre rendezett tördelése a homokórából pergő időt jeleníti meg.

Nagyon hiányzik ez a két ember, aki ezt a zseniális könyvet megalkotta – vallotta be Szilágyi Júlia, az egykori diáktárs. Szisz „át tudta érezni azt is, amit nem élt át”: városi költőként, harmincas évei végén tudott hihetetlen empátiával írni a Plugor által megrajzolt falusi öregekről, az időskorról.  „Olyan emberek voltak ők ketten, akik pátosz nélkül odafigyeltek másokra” – jellemezte az alkotópárost Szilágyi Júlia. Szisz „úgy ment el, hogy nem vált meg tőlünk, kortársaitól, utókorától. És örököseiként hálával gondolunk arra, amit nem szűnünk meg kapni tőle.”