Kuruc dalok a szatmárnémeti felolvasómaratonon

Kétnapos felolvasómaratont tartottak a hét végén  Magyar Kultúra Hete alkalmából Szatmárnémetiben nagy számú érdeklődő részvételével. A „maratonisták” idén megzenésített verseket, népdalokat, virágénekeket és más, a költészet kategóriájába sorolható régi és új dalokat adtak elő RMDSZ székházának pinceklubjában.

„Jó mindig újítani. Ezzel sikerült növelni az érdeklődést, hisz az első Mária énekek szövegétől a kuruc dalokig, a Petőfi-nótáktól Kovács András Ferenc néhány szép megzenésített verséig, Balassitól Presser Gáborig, nagyon sok minden elhangzott a két nap alatt. S máris megszületett az ötlet, hogy jövőre zene is lesz, hisz azzal igazán szépek és hatásosak ezek a vers-és éneksorok” – mondta a maszol.ro-nak Balogh Tamás szervező, a szatmári magyar diákok képviselője.bagoly

Egy másik szervező, Őri-Pákai Franciska, az RMDSZ ügyvezető elnöke is a sokszínűséget emelte ki: „Ez az út járható továbbra is, mert így tudjuk valóban érdekessé tenni a magyar költészetet. Nem volt lehetőségünk megszámolni, hányan jártak itt a két nap alatt, de  az üres ásványvizes flakonok is jelzik, hogy nagyon sokan”.

A maszol.ro 75 éves munkatársa maga is kétszer felolvasott a rendezvényen. Ám voltak nála idősebb „maratonisták” is: Óvári József és Hegyi Péter életkora a 80-at is meghaladja.

Kimaradt?