Indul az Erdélyi Mondavadászat!

A Székelyföldi Legendárium az Élő Erdély Egyesület közreműködésével monda- és legendagyűjtő pályázatot hirdet V‒XIII. osztályos, erdélyi diákok számára.

A pályázat célja a Székelyföldön kívüli erdélyi megyék bármely településéről származó, meghatározott földrajzi helyhez kapcsolódó magyar, román, szász vagy más nemzetiségűek körében élő legendák, mondák dokumentálása és bemutatása, olvasható a felhívásban.A versenyen való részvétel ingyenes. Saját gyűjtéssel felkutatott, saját megfogalmazásban megírt alkotással lehet jelentkezni. A pályázaton való részvétel regisztrációhoz kötött, amelynek határideje március 31-e. A jelentkezési lap itt érhető el. A pályzamunkákat a palyazat@eloerdely.ro címre várják, eredményhirdetés pedig április 15-én lesz.

A legügyesebb mondavadászok értékes díjakban részesülnek (laptop, táblagép, fényképezőgép, képzőművészeti ajándékcsomag, pénzdíjak), illetve minden pályázó Legendárium ajándékcsomagot kap. A legjobb alkotások az Erdélyi Legendárium kiadványban jelennek meg. Emellett azon iskola diákjai, ahonnan a legtöbben küldtek be pályázatot 2018 tavaszán a szejkefürdői Legendárium Élményparkban tölthetnek el egy felejthetetlen napot.

További részletek, valamint a pályázat részletes tájékoztatója az Élő Erdély Egyesület Facebook oldalán szereplő jegyzetben olvashatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?