Összerakni a gyermekek színházi élményét kalandos és felelősségteljes vállalkozás. Az évente csíkszeredai gyermekelőadást rendező Budaházi Attila dramaturgot faggattuk, munkája mellett, többek között, a humor értelméről is. Válaszai révén belátunk a műfajtörténetbe, a csíki csapatmunkába, de az is kiderül, milyen színházi előadást nézne meg, ha bármilyen korból, bármilyen alkotótól választhatna.

Évente előállsz a Csíki Játékszínnél egy-egy mese-előadással. Mi volt az első indíttatás és mikor? És milyen alkotómunka alakult köréje?

Pedagógusnak tanultam, a gyerekek számára készült előadásokat ma is a szívemen viselem. Szerencsére az elmúlt 15 évben sok színház háza táján javult a helyzet és ma már sok előadás meg tud szólalni a gyerekek nyelvén. Régebben sokkal több volt az ellenjavallt produkció, élt a tévhit, hogy a gyermekeknek mutatványt kell készíteni, minél több konkrét értelemben vett bukfenccel és valamiféle gügyögésre lealacsonyodó hangvételben. Ha a gyerekek között lett volna újságíró, biztosan megkérdezték volna, hogy miért hülye mindenki egy mesében, miért járnak olcsó rongyokban a hősök és miért kell annyit tapsolni zenére?Még a pályám elején bevállaltam, hogy rendezek előadásokat a kisiskolásoknak, feltaláltuk a spanyolviaszt Csíkban, hogy a mesejátékokban is úgy szólaljunk meg, mint a felnőtteknek szánt produkciókban, vizsgáljuk meg a varázsmesében is a lehető legtöbb realista ok-okozatot és vigyük minél közelebb a tökéleteshez a látványvilágot. Ennek sikere lett a társulaton belül, a pedagógusok és főleg a gyerekek körében.

Stabil partnerek? A szereposztás mindig kicsit más, a kollégák szívesen játszanak gyerek-előadásokban is, lehet rájuk számítani. Jó formaérzékenységgel bíró tervezőkkel dolgoztam idáig, Szakács Ágnessel, Bíró Zsuzsával és a legtöbb alkalommal Kelemen Katával. És mindig számíthatok Parászka Miklósra, ha külső szemre, szakmai segítségre van szükség az alapanyag kiválasztásától a főpróbákig.

Milyen ideákkal, elképzelésekkel és tervekkel indultál el anno a pályádon? Mi módosult, árnyalódott ebben?

Amíg egy szakmáról egy fiatalnak csupán kívülről van elképzelése, addig nem igazán tudja, hogy konkrétan mibe vág bele. Minden pályakezdő dramaturgnak az az álma, hogy előadás-szövegkönyveken fog dolgozni, én is így képzeltem.

Aztán a színházi intézményen belüli tennivalók egyszer csak megsokasodnak. Te írod a sajtóanyagot, az előadás-ajánlókat, a pályázatokat, szerkeszted a műsorfüzetet és a honlapot, elszámolod a pályázatokat, beszállsz a levelezésekbe, kapcsolattartásba, meg kell szerezni a játszási jogait egy előadásnak, ehhez szerződéseket írsz vagy átnézel, elszámolsz a bevétellel a jogutód felé, követed, hogy kifizettük-e a számláját, gondozod a színház arculatát, a plakátot és szóróanyagot, te rendeled meg a nyomdától, szerencsére már nem taxizol az anyaggal, mert közben lett internet. Agyalsz a repertoáron, igyekszel minél több darabot olvasni, de ami téged megfog, arról nem biztos, hogy a rendezőket meggyőzöd, ilyenek…

Aztán egyre kevésbé dolgozol előadás-szövegkönyveken, mert az is természetes, hogy a rendező tud nélküled is történetet mesélni, a színész is nagyon jól tudja, hogy melyek a fölösleges mondatok a szövegében, megbeszéli a rendezővel és együtt kihúzzák, átírják, amit kell.

Elmennél előadásokat nézni, vagy szakmai fórumokra, de annyi lett a teendőd, hogy alig érsz rá már olvasni és örülsz, ha este jut időd megnézni egy epizódot egy sorozatból és rácsodálkozol, hogy vannak olyanok a világban, akik jó replikákat írnak, jó sztorikat találnak ki, és egy tv-sorozatból 35 évesen rájössz, hogy Arisztotelész pontosan mit is akart mondani a félelem és részvét-keltéssel, azt, hogy úgy megesik a szíved a szereplő emberi voltán és úgy meghatódsz rajta, mint a rokonaid sorsán sem tudsz már, mert eltávolodtál tőlük.

Melyik fajta színházcsinálás áll hozzád közelebb? Miért?

Az illúziókeltést szeretem, azokat az előadásokat, melyek a jelenidejűség illúzióját meg tudják teremteni. A gazdag színészi játékot, amelyik nemcsak logikusan, hanem érzelmileg is következetes, a személyes történetmesélést és emberábrázolást. A magamutogató rendezés, a panelek és a tartalommal összhangba nem hozható formalizmus nem érdekel. Az előreláthatóság és nem az életből, hanem a színházból vett megoldások egyenesen bosszantanak, főleg ha én alkalmazom őket, mert többre nem telik éppen tőlem és mindjárt jön a közönség.

Dramaturg (is) vagy – ez belejátszik a munkád során, vagy sterilen külön dolgozik a két éned?

Nem tud külön dolgozni. Elsősorban dramaturg vagyok, aki rendez. A dramaturg előkészíti a történetmesélést és letisztázza a fordulatait, kielemzi a karaktereket, de menetközben folyamatosan újragondolja és átigazítja. A rendező megteremti a történet világát, összehangolja a részleteket az előadás egészével, képekben mesél a dialógusokkal párhuzamosan és vezeti a színészt a karakter érzelmi állapotainak vonalán. Megpróbálja minél személyesebben tovább adni a történetet.Mi vezetett arra, hogy éppen a Hamupipőkét válaszd ki tavaly, most meg a frissen bemutatott Hanyistókot?

Nagyszínpadi mesejátékhoz elég kevés az alapanyag. Néhány évig magam írtam adaptációkat. Aztán a győri Vaskakas Bábszínház kiadott egy sorozatot kortárs gyerekdarabokból. Ezek nagyrésze bábszínpadra íródott, de vannak köztük olyan szövegek is, amelyek élőszínházi megoldásokkal is színre vihetők. Ilyen a Hamupipőke és a Hanyistók is. Mindkettő megtalálható a kiadott első négy kötetben, és mindkettő jól kiosztható volt a társulatban, ráadásul nagyon jó írásművek.

Milyennek kell lennie szerinted egy tökéletes gyerekelőadásnak 2017-ben – ideális körülmények között?

Olyannak, ami felveszi a versenyt a gyermeket érő egyéb ingerekkel. Mivel a gyermeknek sokféle képi és tartalmi meséléshez van hozzáférése, ezekhez mérten is állni kell a sarat. A színház élő volta plusz élmény a tévéhez, mozihoz, laptophoz képest, de a figyelem fenntartásához el kell érni az itt-és-most-történik-először illúzióját. Kodály szerint csakis művészi érték való a gyermeknek. Ezt a megállapítást nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A február 7-én bemutatott Hanyistókról a Maszol közölte a felnőtt-élményt. Hogyan érintett az az olvasat, van-e hozzáfűznivalód?

Örültem, hogy írnak az előadásról. Minden olvasat érvényes. Bár az a verzió, hogy a lápi szörnnyel való találkozás csak a grófkisasszony képzeletében törtnénik meg, nekünk nem fordult meg a fejünkben.Az előadás utáni közönségtalálkozón a gyerekek több észrevételt is tettek, egyesek technikaiakat (pl. túl rövid a csöve a búvárlánynak, belefolyik a víz és megfullad), mások a koncepcióra vonatkozókat (pl. porszívó kellék jelenléte a barokk korabeli színpadon). Számodra mi volt a legmeglepőbb felvetés, amit ekkor, vagy akár a kulisszákon kívül kaptál?

Az évek során sok visszajelzés érkezett. Nem lep meg, ha az előadásról készült gyerekrajzon a király akkor is koronát visel, ha az előadásban nem. Vagy ha a sárkányt játszó szereplő a rajzon egyazegyben sárkány és nyoma sincs a színésznek. A gyermekek továbbgondolják az előadást, mindenkiben másként csapódik le az élmény.

A gyermeknek nem mondhatom a közönségtalálkozón, hogy a Hanyistók színpadi világa nem kimondottan barokk, hanem inkább az azt ötvöző 21. századi anime kánonjából inspirálódtunk. A porszívó, az elektromos habverő vagy a szívószál olyan mai tárgyak, amelyek használatuk révén közelebb hozzák a szereplőket a nézőhöz. Szerintem. Meg elég váratlan is, de nem lóg ki annyira, hogy ne férjen bele.

Milyen tanulságokkal maradtál a gyerekekkel való beszélgetésről: „kötelez-e” módosításokra ez a találkozó, vagy főként csak a közönségkapcsolat miatt fontos?

Van olyan visszajelzés, ami akár módosítást is eredményezhet. A közönségkapcsolat mellett az élmény meghosszabbítása a fő funkciója a közönségtalálkozónak. A gyermek végig tudatában van, hogy egy konstruált világot lát és színészek játsszák a szereplőket. Miért ne tekintsen be a kulisszák mögé? Mértékkel, persze. Mert a kínai boltban vásárolt kellékeket azért mégsem adjuk a kezébe, azok közelről nem táplálják, hanem megszüntethetik az illúziót.

Mi lesz a következő produkció, amit láthatunk tőled?

Tőlem semmit, max’ tőlünk. Nem szükséges engem az előadás alkotói közül kiemelni. De értem a kérdést. Nem tudom. Dolgozom egy novelláskötet színpadi verzióján, ami inkább a tinédzsereknek, felnőtteknek szólna. Nem tudom még, hogy láthatóvá tudjuk-e tenni.Személyes vizekre evezve: mit jelent számodra a színház?

Élettér. Ami néha szorít, de nagyon hiányozna, ha le kellene mondani róla.

És a humor? Szerinted mennyire fontos az életben?

Eléggé. A jókedv miatt is, meg mellesleg szerintem kreativitási gyakorlóterep. Váratlan összefüggésekbe hozni ismert elemeket és ezzel meglepetést okozni, szerintem elég jó gyakorlat. Azt olvastam, hogy állítólag Jézus azért nem nevetett, mert annyira ismerte a világ rendjét, hogy semmivel nem lehetett meglepni. A zen állapotában nincs csattanó.

Melyik színházi előadást néznéd meg, ha bármilyen korból és bármelyik földrészről választhatnál? Miért éppen azt?

Egy ókori görög tragédia ősbemutatóját, vagy egy Shakespeare-premiert az Erzsébet kori Globe-ban szívesen megnéznék. Mert ásatások során még VHS-felvételek sem kerültek elő. És néha nyilván jó lenne újra látni azokat a kollégákat, akik már nincsenek köztünk. Például szívesen megnézném a Charley nénjét újra Hunyadi Lászlóval.

Miért jó Csíkszeredából nézni a világot 2017 februárjában?

Csíkszereda nem rosszabb és nem jobb hely, mint más, de a világot nézni innen is úgy jó, ha az ember elég sokat kimozdul.