Slam-poetry és nemesi ízek az Óváry-házban

Slam-poetry estet szerveznek hétfő délután 5 órától a kolozsvári Óváry-Purjesz ház örökbefogadói az Örökségünk Őrei program keretében. A műemléképületet a Kolozsvári Református Kollégium XI. A osztályos tanulói fogadták örökbe.

Az „Óváry Saloon Revival" című esemény célja életet vinni a házba, amelynek történetét nagyon kevésen ismerik. A Mócok útja 19-es szám alatt, a Nicolae Stăncioiu Szívkórház mellett található ingatlan, dr. Óváry Zoltán (1907-2005) amerikai magyar orvos, világhírű immunológus és allergológus, a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákjának szülőháza. Óváry Zoltán anyai nagyapja, Purjesz Zsigmond híres orvos és egyetemi tanár volt Kolozsváron.Anyja, Óváry Elemérné, Purjesz Olga a házban megrendezett irodalmi-művészeti szalonjával, kulturális estjeivel hívta fel magára a figyelmet. Ezeken az irodalmi, zenés esteken sokan megfordultak, többek között: Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móriz Zsigmond, Wass Albert (Óváry Zoltán osztálytársa a kollégiumi évek alatt), báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (Zoltán keresztanyja) és még sokan mások, írják közleményükben az örökbefogadók.Azt ígérik, hogy a rendezvényen visszakalauzolják vendégeiket Óváry Olga irodalmi estjeinek egyikére, valami újjal, érdekessel színezve az estét: híres kolozsvári slammerek lépnek majd fel, emellett nemesi ízeket kóstolhatnak majd a jelenlévők Szilvássy Karola szakácskönyvéből. Az ételeket erre az eseményre a Mikó étterem és a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolás szakács-tanoncai fogják biztosítani. A menüben található ételek az Óváry család kedvenc főztjei közé tartoztak: Oláh palacsinta, Olga néni sonkás zsemléje és az olasz származású Odescalchi-család nemesi receptje szerint készült meglepetés.

Az eseményre az „Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket!” ifjúsági, népszerűsítő program keretében kerül sor. A Kolozsvári Református Kollégium XI. A osztályos tanulóinak projektjéről ezen a Facebook-oldalon lehet tájékozódni.

Kapcsolódók

Kimaradt?