Nem szabad hagynunk, hogy az állam méltatlanul bánjon a pedagógusokkal, mivel Erdély jövőjét tekintve ez az egyik legfontosabb szakma – vélekedik Hegedüs Csilla. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelöltje szerint ugyanakkor több óvónőre és kisegítőszemélyzetre van szükség a bölcsödékben annak érdekében, hogy a fiatal anyukáknak legyen kire hagyniuk a két évet már betöltött gyerekeket. 

A hazai oktatás egyik rákfenéje, hogy a tananyag nem eléggé gyakorlatias, és nem tartja a lépést a digitális világgal. Hogyan lehetne ezen változtatni, mit tanulhatna el például az Örökségünk Őrei programtól?

A fiatalokra oda kell figyelni, nemcsak tanítani kell őket, hanem tanulni is tőlük, ez pedig nagyon fontos, hiszen ők azok, akik igazán otthonosan mozognak a digitális világban. Ezt már nem fogjuk tudni – és nem is kell – kizárnunk senkinek az életéből. Arra kell törekednünk, hogy tudatosan használják mindezt. A fiatalok ötleteit el kell fogadnunk, valamint felelősséget kell bíznunk rájuk – erről is szól az Örökségünk Őrei. De talán ami ennél is fontosabb, hogy sikerült olyan nonformális, azaz iskolarendszeren kívüli tanulási formává válnia, ahol a diákok a teljes munkafolyamat részesei lehetnek. Feltétlenül nagyobb teret kell engedni az oktatásban a kreativitásnak, valamint a tehetséggondozásra is érdemes odafigyelnünk.

Nem minden a tananyagon múlik, a tanárok bérezése, a korai kiégés is megjelenik mint probléma. Melyek a legsürgősebb feladatok ezen a téren?

Feltétlenül javítani kell a tanárok társadalmi megítélésén – újra a megbecsült szakmák közé kell emelni a pedagógusi pályát, ez pedig a megfelelő bérezéshez is kötődik. Meg kell becsülnünk azokat, akik a gyermekeinket tanítják és nevelik is. Ilyenkor mindig eszembe jut a fizikatanárom, Tellman Jenő, mindenki Csocsó bácsija. A kolozsváriaknak nem kell bemutatni, mert akiket tanított, és szerencsére sok generáció járhatott az óráira, azok értik, hogy mire gondolok akkor, amikor azt szeretném, ha a tanároknak megint kijárna az a tisztelet és szeretet, amellyel hozzá viszonyultunk.

A kezdő tanárok javadalmazását 25%-al növelni kell. Nem szabad hagynunk, hogy az állam méltatlanul bánjon a pedagógusokkal, hiszen Erdély jövőjét tekintve ez az egyik legfontosabb szakma. Vannak jó példák arra, hogyan lehet vonzóvá tenni a szakmát, az Egyesült Királyságban például kedvezmények járnak azoknak a fiataloknak, akik egyetem után tanítani kezdenek – évekig működött olyan program, hogy az állam átvállalta a diákhitelüket, így azt nem nekik kellett visszafizetniük. De a kezdő tanárok első évét is próbálják megkönnyíteni, kevesebb az óraszámuk, valamint van egy mentoruk, aki segíti őket.

Ezzel szemben a hazai kezdő tanárokat rögtön olyan adminisztrációs feladatokkal halmozzák el, hogy alig jut idejük a gyerekkel foglalkozni és az órákra készülni. Ezért is szeretnénk új, egyszerűbb tanterveket is kidolgozni. A rendszernek azt kell elérnie, hogy a tanárok több időt tudjanak tölteni a diákokkal, mint a papírmunkával és adminisztratív feladatokkal. Ne feledjük, hogy ehhez az is hozzájárulhat, ha minél több döntést helyi szinten hoznak meg – azaz nem azon kell mérgelődnie a tanároknak, hogy kibogozzanak egy bukaresti hivatalnok által hozott működésképtelen szabályt. Egy olyan ember által, aki nem dolgozott az oktatásban mondjuk az elmúlt 15 évben...

Gyakran tapasztalható, hogy a román mellett egy-két nyugat-európai nyelv erősebb kapaszkodó a fiatalok számára, így ha kivándorolnak, ez is hozzásegíthet, hogy ne térjenek vissza. Hogyan kellene tanítani a román nyelvet magyar diákoknak?

Az idegen nyelvek ismerete ma már nélkülözhetetlen, mondhatni alapfeltétel. Mi, erdélyi magyarok pedig előnyből indulunk, hiszen anyanyelünkön kívül beszélünk még egy „idegen” nyelvet. Illetve beszélhetnénk, és beszélhetnének már gyermekeink is egészen kicsi korban, amennyiben idegen nyelvként tanítanák  nekik a románt. A román nyelv bizonyos szintig differenciált, nem anyanyelvként való oktatására van szükség, már léteznek ilyen tankönyvek, és az elemi osztályokban használják is ezeket. De szükséges a magyar tagozaton tanító román szakos tanárok módszertani képzése is. Azt nem gondolom, hogy a kivándorláshoz nagyban hozzájárulna, hogy ki mennyire beszél jól angolul vagy németül, esetleg franciául és ez lenne a kapaszkodó – sokan épp abból a megfontolásból mennek ki, hogy jobban megtanulják az adott nyelvet. Ezzel természetesen nincs semmi gond. A mi feladatunk viszont az, hogy olyan otthont teremtsünk ezeknek a fiataloknak, hogy nyelvtanulás, tapasztalatszerzés után haza akarjanak jönni. A külföldön megszerzett tudásukat itthon, Erdélyben hasznosítsák. De ennek meg kell teremtenünk a feltételeit. Hiszen akárhogyan is nézzük, ők azok, akik Erdély jövőjét jelentik.

Mit tanácsol azoknak a diákoknak, akik külföldön szeretnének dolgozni? És mit tanácsol a szülőknek?

Támogatom azt, hogy a fiatalok bővítsék ismereteiket, látókörüket, ne zárkózzanak el a kihívásoktól, az ismeretlentől. Ezért a 21 éves lányomat is arra biztatom, hogy menjen külföldre, lássa hogyan élnek mások, ismerjen meg más kultúrákat, tanuljon az itthonitól eltérő rendszerben, de ami nagyon fontos: jöjjön haza. Nem szabad végignéznünk karbatett kézzel, hogy a következő generáció külföldre telepszik, azt, hogy unokáinkat babysitterek nevelik fel. A szülőknek éppen ezért azt tanácsolom, hogy bátorítsák, engedjék gyermekeiket külföldre menni, világot látni, de tudatosítsák bennük, hogy az otthonuk Erdély. A mi dolgunk pedig az, hogy olyan otthonná tegyük Erdélyt, ahová minden fiatal visszavágyik, ahol vállalkozásba tud kezdeni, ahol támogatva van, ahol biztonságban érezheti jövőjét.

A finn modell ugyan messze áll tőlünk, de mi az, amit akár ma is átemelhetnénk a hazai oktatásban?

Ha az oktatás kerül szóba, mindig a finn modell a példa, hiszen a skandináv ország szokta vezetni a PISA teszteket, és mindenki elismeri, hogy valamit nagyon tudnak. Azonban ha a romániai viszonyokhoz hasonlítjuk, nem vagyok biztos abban, hogy az itteni társadalomban is sikeres lenne olyan modell, ahol nincsenek tantárgyak, nem osztályozzák a gyerekeket. Ami viszont teljesen biztos a finneknél: bárhol is éljen Finnországban valaki, ugyanahhoz a színvonalú oktatáshoz van hozzáférése. Ez az, amit viszont nekünk mindenképpen át kell emelnünk. Erdélyben, Romániában is egyértelműen ez a cél: a minőségi oktatás megteremtése és biztosítása minden gyerek számára, bárhol is éljen Erdélyben.

Parlamenti képviselőként mi lenne az első törvénytervezet, amit Hegedüs Csilla terjeszt elő?

Ha szétnézünk a közvetlen környezetünkben, láthatjuk, hogy egyre több anyukának jelent nehézséget a munkába való visszatérés a gyereknevelési szabadság után, mert nagy kérdés, hogy ki fog vigyázni a kicsire. A bölcsődei helyek korlátozottak, óvodai „tipegő csoportok” pedig nem léteznek. Nem arról van szó, hogy nincs elég óvoda, hanem ezek struktúrája nem megfelelő. Elsődleges célom lenne ezen változtatni: növelni kellene az intézmények kapacitását, több óvónőt és kisegítőszemélyzetet felvenni, ez megoldást jelentene a kisebb gyerekek helyzetére is. Az államot kötelezni kell arra, hogy a bölcsődéből kikerült, 2 éves kort betöltött gyerekeknek is, szakmailag elfogadható formában ovis nevelést biztosítson.

Azt akarjuk elérni, hogy az édesanyák nyugodtan tudjanak gyermeket vállalni, és bátran térjenek vissza a munkahelyükre. Erről is döntünk december 11-én.