Hegedüs Csilla: mutassuk meg fiataljainknak, hogy van jövő Erdélyben

Olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol a városi és a vidéki élet egyformán vonzó a fiatalok számára. Ezért olyan társadalmi, gazdasági és kulturális feltételek megteremtését szorgalmazzuk, amelyek lehetővé teszik a fiatalok szülőföldön való boldogulását, érvényesülését. December 11-én az a tét, hogy fiataljaink itthon maradnak, vagy pedig kivándorolnak! – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, pénteken, Szamosújváron.

Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelöltek felkeresték a város magyarságát, és a Téka Alapítványt is meglátogatták.  A Téka már két évtizede játszik fontos szerepet a Mezőség életében, megszervezve a város és a régió magyar lakossága közötti oktatási, közművelődési és közösségi életet.

A látogatás beszélgetéssel zárult, ahol Hegedüs Csilla elmondta: most arról döntünk, hogy jövőt teremtünk a fiataloknak itthon, Erdélyben, vagy végignézzük, ahogy kivándorolnak. Hangsúlyozta, hogy a szülőföldön való boldogulás szorosan kapcsolódik a munkahelyteremtéshez is – ezért kell kiemelt figyelmet fordítani a műemlékeink megőrzése mellett a hasznosításukra is.

„Örökségünk fenntartható fejlesztése kulcsszerepet játszik a kulturális turizmus fellendítésében, munkahelyek teremtésében, s piacot teremt a helyi kisvállalkozások termékei és szolgáltatásai számára. A Szövetség ezért is szorgalmazza a széles körű társadalmi összefogást a kulturális örökség hasznosítása érdekében: önkormányzatok, civilszervezetek, oktatási és kulturális intézmények, egyházak együttműködését.” – mondta el a képviselőjelölt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?