Két évtized számadása – ünnepelt az Ördögborda

Hagyományos december 28-i számadását tartotta meg Felcsík egyik legnagyobb sikerrel működő néptánccsoportja, a balánbányai Ördögborda szerdán este. Az idei számadás azért is volt különleges, mert az együttes fennállásának húszadik évfordulóját is ünnepelték.

A jeles alkalomból kétrészes előadássorozattal örvendeztették meg elsősorban szüleiket, rokonaikat a gyermekek. De egy 20 éves születésnap megünneplése nem állhat csupán ennyiből, ezért az Ördögborda „veteránjai” is meghívást kaptak az eseményre, így a gálaest második részében régi és új tagok együtt járták a táncot a balánbányai művelődési otthon színpadán.Sándor Csaba, az Ördögborda alapítója és táncoktatója köszöntötte a jelenlévőket, köszöntőbeszédében felidézte az együttes alapításának évét, 1996-ot, amikor a Csíkszeredában szervezett II. Csipike Nemzetközi Gyermektalálkozón megismerkedett az együttes egyik legfontosabb támogatójával, a Budapesten élő Goldschmied Józseffel, aki azóta is határon túli magyar kulturális rendezvények szervezésével, kulturális kapcsolatok építésével foglalkozik. Jelenleg a Magyar Nemzeti Digitális Filmarchívum és Filmintézet (MaNDA) és a Magyar Művészeti Akadémia megbízásai alapján dolgozik. Elsősorban tehát Sándor Csaba és Goldschmied József barátságának köszönhetően jöhetett létre az Ördögborda.

Számot vetettek…

Az együttes húsz éves története alatt összesen 11 359 gyermeket oktattak néptáncra a Csíki- és a Gyergyói-medencében – támasztotta alá számokkal az Ördögborda szétágazó hatását Sándor Csaba. A két évtized alatt 87 önálló műsort állítottak össze, amelyekkel 266-szor léptek fel az itthoni, 209-szer pedig külföldi színpadokon 94 turné alkalmával.Ezeken az utazásokon 3447 fiatal táncos vett részt, akik csak Románián kívül mintegy 122 ezer kilométert tettek meg az évek során. Az Ördögborda lengyelországi, törökországi és dániai turnéira a legbüszkébb, amelyekre 2002 és 2015 között került sor.

Külföldön többnyire néptáncfesztiválokon léptek fel, mégis az együttes tagjainak lelkében két magyarországi eseményhez kötődik a legkellemesebb emlék: 2010-ben a budapesti Vígszínházban adták elő Kinek szíve merre vezet című műsorukat, 2012-ben pedig megnyerték a Duna Televízió Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatójának közönségdíját.

Utóbbit Sándor Csaba az együttes nevében a következőképpen értékelte: “Kiemelkedőnek számít, hogy nagy szívünk, jó hangulatunk és szerény teljesítményünk egy nagy Kárpát-medencei összefogást eredményezett a szeretet jegyében. Ezért nyerhettük el a közönségdíjat. Az Önök szeretetének is gyümölcse az” – mondta.

…és táncoltak is

A számadás után az ördögbordásokon volt a sor, hogy táncukkal nemcsak megörvendeztessék, hanem köszönetet is mondjanak támogatóiknak. Az első részt a korábbi ördögbordások örömére a már általuk is ismert koreográfiákból állították össze.

Elsőként gyimesi körtáncokat adtak elő, amelyek erőt, győzelmet, biztonságot, összetartást, tüzet sugároznak. Majd moldvai táncok következtek, amellyel azt illusztrálták, hogy miként talál egymásra a férfi és a nő, hogyan lesz a körbéli érintésből vad páros tánc. A Swing-Kereső nevű koreográfiában a zene kereste a mozgást, és ezzel párhuzamosan a serdülő kereste a párját: moldvai páros körtáncokat láthattunk méhkeréki tapsossal és vajdaszentiványi fordulóval.A Re-No-Sensben a reneszánsz időszak emberének magára találását, önfelismerését mutatták be sóvidéki mozgásanyag segítségével.

A „Tele vagy tetűvel…” részben dunántúli gyermekjátékok inspirálta táncanyagot használtak fel. A Ba-Rockban régmúlt idők táncai voltak láthatóak új zenére. A barokk korszakból származó gyimesi és moldvai páros táncok izgalmas felelevenítése volt ez vérpezsdítő rock zenére.

Az este második felében a régi és jelenlegi ördögbordások énekeltek és táncoltak a művelődési otthon színpadán: marossárpataki, mezőségi, felcsíki és kalotaszegi táncokat jártak, illetve magyarszováti, kalotaszegi és felcsíki népdalokat adtak elő. A talpalávalót a Kedves Zenekar húzta.

Kapcsolódók

Kimaradt?