A Kolozsvári Nemzeti Színházban lép fel a börtönbüntetését töltő Monica Iacob Ridzi

Nyolc, börtönbüntetését töltő nő adja elő a Selfie címet viselő színházi előadást, amelynek szerdán volt a bemutatója a kolozsvári Nemzeti Színházban. A nyolc fegyencnő között van Monica Iacob Ridzi volt parlamenti képviselő is.

Az előadásban részt vevő nők a szamosújvári börtön Morgana nevet viselő társulatának tagjai. A Selfie című előadás szövegét is ők írták, nagyszüleik történetei alapján.Az előadás rendezője Andreea Iacob, akinek az volt az elképzelése, hogy a 'színésznők' hangját előzőleg rögzítsék, így az előadás alatt visszajátszott hangok hallatszanak, a szereplők pedig hang nélkül játszanak a színpadon.

A szamosújvári börtön AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint az előadás puzzle-szerűen áll össze a szereplők nagyszüleinek, gyermekeinek történeteiből. A szamosújvári börtön 2009-ben indította el programját, amelynek keretében színházi előadásokat adnak elő a fogvatartottak.

A Kolozsvári Nemzeti Színház az ország professzionális társulatai között elsőként vállalta be, hogy műsorára tűz egy, rabok által létrehozott és előadott produkciót. A Selfie című előadást így több alkalommal is meg lehet tekinteni. A csoport nevelője, a börtön kulturális tevékenységeit koordináló Hortensia Moţoc elmondta, a fegyintézetnek már több színházi projektje is volt, de ez az első, amelyet a nagyközönség is láthat. Hozzátette: a börtönbüntetésüket töltő nők közül sokkal többen jelentkeztek az előadásra, mint ahányat végül beválogattak. A próbák a Kolozsvári Nemzeti Színház Euphorion termében zajlottak.

A Selfie című előadást még háromszor adják elő a Kolozsvári Nemzeti Színházban.

Kapcsolódók

Kimaradt?