16. Filmtettfeszt: Szerelemről és élniakarásról szólt az első nap

Szerelemről szólt a 16. Filmtettfeszt első napja, a székelyföldi városok között „moziturizmus” várható, Kolozs megye két községében mozivá változik pár órára a kultúrház.

Öt éve viszi el a Filmtett Kolozsvár mellett más városokba is a magyar filmeket október elején, hogy ott is közösségi élmény lehessen a filmnézés, ahol már rég nem működik állandó mozi - mondta el Zágoni Bálint szervező a Filmtettfeszt kolozsvári megnyitóján. Székelyföldön jelenleg egyetlen működő mozi sincs, emelte ki. A 16. Filmtettfeszten 12 városban és egy lelkes vándormozis partnernek köszönhetően két Kolozs megyei faluban is lesznek vetítések. „Bízom abban, hogy ezek a vetítések is sikeresek lesznek és a települések lakói számára élmény lesz, hogy az illető kultúrház pár órára mozivá változik” - tette hozzá a Filmtett Egyesület menedzsere.A szervezők szerint kihívás, hogy a rendezvény megtalálja a helyét a köztudatban, de úgy tűnik, hogy ez egyre inkább sikerül: az egyik székelyföldi társszervező arra panaszkodott, hogy tömegek fognak átautózni a két szomszédos székelyföldi városba, mert az egyik nagyon népszerű magyar filmet az adott városban nem sikerült műsorra tűzni, ugyanis csak három vetítésre kapták meg a fesztiválszervezők – mesélte Zágoni Bálint.

A megnyitó után Makk Károly 1971-es Szerelem című klasszikusának digitálisan felújított kópiája pergett a kolozsvári Győzelem mozi vásznán. A film 1971-ben Cannes-ban megkapta a zsűri díját (Prix du Jury), 2016-ban pedig a Cannes Classics sorozatban ismét bemutatták a francia Riviérán. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) az 1956-os forradalom 60. évfordulójához kapcsolódó filmek között restaurálta és adta ki DVD-n Makk Károly két filmjét is, a Szerelem mellett az ünnepi lemezen az Egymásra nézve is helyet kapott.Jó volt (újra)nézni a filmet, amely az emberi kapcsolatok árnyalt bemutatása miatt örökérvényű. A Törőcsik Mari által alakított fiatal tanárnő és a Darvas Lili alakította anyós a „hülye tyúktól” a „maga nagyon szép”-ig az érzelmek teljes skáláját képesek érzékeltetni. A tehetetlen várakozás a szeretett Jánosra, az 50-es éveket belengő feszültség és állandó veszélyérzet most is átjön Déry Tibor és Makk Károly alkotásából: az idegen nyelv, a kényszer-társbérlők, az ajtócsapás, ami annak a bizonyos fekete autónak az ajtócsapását idézi és nem utolsó sorban az egyre gyakrabban felvillanó, nagyközelikkel és élőképekkel érzékeltetett emlékek mind hozzájárulnak ehhez.

A kolozsvári Győzelem mozi Gárdos Péter Hajnali láz című filmjére telt meg igazán, a közönség türelmesen várta ki a technikai problémák miatt bekövetkezett csúszást is. Gárdos Péter 2010-ben megjelent sikerkönyvének adaptációja folytatta Déry Tibor és Makk Károly gondolatmenetét arról, hogy mit bír ki az ember, túl lehet-e élni ép ésszel a szellemi és fizikai megaláztatásokat és milyen szerepe van ebben a szerelemnek. Gárdos Péter filmje a háttérben végig kísértő holokauszt és a tragikus sorsú szereplők ellenére könnyed alkotás. Vannak hibái, de szerethető film, kikerüli a sziruposság csapdáját és az erős mellékszereplők is előnyére válnak, mint például Scherer Péter, két lábbal a földön járó rabbiként vagy a szenvedélyes, még egy csalódást elviselni képtelen barátnő, Petrik Andrea szerepében.

A Hajnali láz a következő helyszíneken tekinthető meg a Filmtettfeszten:
​• 2016. október 6. 20:30, Kovászna, Kovásznai Művelődési Központ
• 2016. október 7. 18:00, Székelyudvarhely, Stúdió Mozi
• 2016. október 7. 18:30, Nagyvárad, Partiumi Keresztény Egyetem (Díszterem)
• 2016. október 8. 19:00, Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház
• 2016. október 8. 19:30, Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum
• 2016. október 8. 21:30, Szatmárnémeti, G. M. Zamfirescu Városi Művelődési Ház
Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze is szerepel a filmben, a vetítés után elárulta, hogy mindig elérzékenyül, mikor látja a filmet. Arról is beszélt, hogy a rendezőnek nagyon fontos volt, hogy az édesanyja megosztotta vele ezt az igaz történetet – a film ugyanis Gárdos Péter szüleinek történetére épül – ezért is ragaszkodhatott a film sokat kritizált, jelenben játszódó kerettörténetéhez.
 
A 16. Filmtettfeszt további programja a fesztivál internetes oldalán olvasható. 

Kapcsolódók

Kimaradt?