A kolozsvári Ecsetgyárban töltöttük a Galériák Éjszakáját
Hét galéria várta a látogatókat péntek este a kolozsvári Ecsetgyárban, minden emeleten nézelődő, beszélgető baráti társaságokat lehetett látni. Művészekkel, kurátorral, gyűjtővel beszélgettünk.
Az Ecsetgyár utcájában nem sok a járókelő péntek este 7 órakor, néhány fiatal halad előttem a járdán. Beszélgetésükből ítélve ők biztosan a Galériák éjszakájára tartanak. A program első félórájában még csak szállingóznak a látogatók, így nyugodtan felmérhetem a terepet. Eleinte kicsit nehéz tájékozódni: a szervezők semmilyen módon nem próbálták meg irányítani a látogatókat, nem csak a hagyományos megnyitóbeszédeket, hanem néhány galériában a falra függesztett vagy kinyomtatott bevezetőszövegeket is mellőzték. A kiállító művészektől és a galériavezetőktől viszont lehet kérdezni: az egész olyan, mint egy informális műhelylátogatás.
Az Ecsetgyár legkisebb kiállítótere a Nano Galéria, ahol Csíki Szifianna Construction Time Again című kiállítása látható október 20-ig. Szifianna talált tárgyakból alkot: „Megkérdezem az embereket, hogy van-e számítógép alkatrészük, akármilyen gépezetük, nyomtatójuk, xeroxgépük, bármilyen kidobandó elektronikus eszközük. Ezeket szétszedem és meglátom, hogy mit tudok belőle használni. Apukám sokat barkácsol, ezzel nőttem fel, vizuálisan is nagyon vonzott az, hogy ami funkcionális egy gépben, azt teljesen ki lehet venni a funkcionalitásából és csak magában használni, mint egy szobrászati alkotást vagy mint egy tárgyat. Az érdekelt nagyon, hogy ezt hogy tudnám kombinálni grafikai elemekkel, amit használtam ebben a kiállításban is.”
Szifianna többnyire ékszereket készít hasonló módon, óraalkatrészekből, jelenlegi kiállítása viszont a mesterséges terek mély emberi szükségletéről szóló mesteri projektjére épül. Ebben a „Safe Space”-jelenséget kutatta és gondolta tovább. A közelmúltban több híres amerikai egyetemen volt vita tárgya az ún. Safe Space (biztonságos tér), amely eredetileg annyit jelentett, hogy az adott intézmény nem tűri meg a gyűlöletbeszédet, a homofóbiát, a transzneműek megkülönböztetését, a rasszizmust. Az ellentétes vélemények elől való teljes elzárkózás, sőt, bizonyos esetekben az agresszív reakció, amit egy véleménykülönbség kiváltott a hallgatókból, viszont nem problémamentes. “Azért hozták létre a safe space-eket az egyetemeken, hogy ha kellemetlenül érzik magukat egy előadó véleménye miatt, akkor oda elvonulhassanak”– mondja Szifianna, aki ezt a mesterséges izolációt reprodukálta makett-szerű féminstallációiban.
„Ez a galéria eredetileg a műhelyem volt, így benne maradt a munkám nyoma” – meséli Gabriel Marian, a Nano Galéria kurátora. „Sokáig a festőállványom is itt volt. Érdekesnek tűnt, hogy ezt a pici teret alternatív galériává változtassam, ahol kis méretű tárgyakat mutassak be, ez már a 6. vagy 7. kiállítás itt. Rájöttem arra, hogy minden művész életében találni olyan időszakot, amikor kis méretű munkákat alkotott és van valami megmutatnivalójuk ebben a kis térben. Így ismertebb és pályakezdő művészeket is meg tudok hívni” – tette hozzá. Gabriel Marian szerint a Galériák Éjszakája mindenképpen jó ötlet, nem is annyira a galériáknak, hanem a látogatóknak, mert kimozdulnak a házból, stimulálja őket a rendezvény.A teret tagoló architekturális elemekkel játszik Arantxa Etcheverria művésznő is az Architectures című kiállításával. Ez a második egyéni kiállítása a BARIL galériában, november 11-ig tekinthető meg. A kiállítás egy konkrét bukaresti épületből indul ki, tudtuk meg a művésznőtől: „Ez nem ez akármilyen épület, hanem az, amelyikben élek és dolgozom, ez a műhelyem, egy Marcel Iancu (a dadaista mozgalom egyik kezdeményezője, konstruktivista építész, szerk. megj.) által 1924-ben tervezett ház.”
Férjével, Corneliu Porumboiu filmrendezővel közösen használják ezt a házat lakásként és alkotótérként. „Az emeleten van a férjem filmprodukciós cége. Lerajzoltam ezt a teret, elkezdtem érdeklődni az építészeti rajzok geometrikus szerkezete iránt. Bukarestben bejáratokat fotóztam, többek között a modernizmus idejéből és paraván formájában reprodukáltam őket. A paraván az egy színpadi díszletelem, ami az otthont jelzi. Ebben a kiállításban így az otthonhoz való viszonyomról és a figuratív és az absztrakt közötti kapcsolatról beszélek. Ez egy játék a modernizmus elemeivel, a külső és belső terekkel.”Arantxa Etcheverria Franciaországban született, festészetet és díszlettervezést tanult. 2006 óta él Romániában, megtanulta a román nyelvet. Talán ezért is érdekli a belső és külső tér közötti kapcsolat. „Egy új országban, ahol nem beszéled a nyelvet, művészként többet gondolkozol azon, hogy ez a szerep mint is jelent, illetve más a viszonyod a belső terekkel. Ha jobban beszéltem volna a nyelvet, valószínűleg többször mentem volna ki a lakásból” – mondta el a művésznő.
Dabóczi Géza az, aki bárkit útbaigazít, aki az ecsetgyári kiállításokra kíváncsi. Hétfőtől ő vezeti majd körbe az Ecsetgyárban a kiállítások iránt érdeklődőket. Elárulta, hogy az 7 év, 7 tér, 7 nap programsorozat plakátján látható ikerpár ironikus utalás arra, hogy a kettészakadt ecsetgyári közösség ezután két, egymással párhuzamos úton folytatja majd a tevékenyéségét.Dabóczi Géza szerint az Ecsetgyári Galériák Egyesülete mindenképpen meg szeretné valósítani azt a tervet, amivel az Európa Kulturális Fővárosa pályázatban részt vett, akkor is, ha nem Kolozsvár kapta a címet, bár az egyre emelkedő kolozsvári lakbérárak miatt egyáltalán nem egyszerű fenntartani a galériákat. Az Ecsetgyár indulásakor 2 eurót fizettek egy négyzetméterért egy hónapban, ma 7-12 euró között mozog a kolozsvári albérletek ára négyzetméterenként, tette hozzá. „Pénzügyi támogatásra lenne szükség, mert nem csak a lakbért kell fizetni, hanem a művészek utaztatását, a képek szállítását, biztosítását, stb. Berlinben, sőt nemsokára már Párizsban is olcsóbb lesz galériát bérelni, mint Kolozsváron” – mutatott rá Dabóczi Géza. „Erdélyben Kolozsváron lehet a legjobban művészként érvényesülni, mert itt vannak a kulturális intézmények. Itt van a sok pénz, tehát a vevők is itt kellene legyenek, de még nem jelentkezett az a középosztálybeli réteg, amelyik vásárolni kezdett volna. Alig van néhány kortárs művészetet gyűjtő ember Romániában. Ők rendszeres látogatói az Ecsetgyárnak, néha miattuk tudtunk a víz felett maradni” – mesélt a nehézségekről az Ecsetgyár lelkes tárlatvezetője.Péntek este az Ecsetgyár látogatói között volt Jakab Zoltán is, az említett kevés üzletemberek egyike, aki vásárlásokkal és közvetlen támogatással segítette a Bázis galériát. „Másfél-két éve gyűjtök” – mondta el Jakab Zoltán. „Megismerkedtem a Bázisosokkal, az első képeimet Betuker Istvántól vásároltam. Mint cégvezető, van egy bizonyos összeg, amit támogatásra tudunk szánni, elkezdtük támogatni a Bázist. Aztán rájöttem, hogy 12 év egyetem alatt igazán semmit nem tanítottak nekem művészettörténetből és anélkül elég nehéz megérteni a kortárs művészetet. Megkértük Dabóczi Gézát, hogy tartson nekünk előadásokat, összegyűltünk többen, közgazdászok, mérnökök, zenészek, már 15 előadáson vagyunk túl és egy csomó könyvet is ajánlott.”
Jakab Zoltán gyűjteménye jelenleg 20-25 darabból áll, ezek között a fiatal művészek munkái mellett ma már nem élő, modern művészek munkái is szerepelnek. Jakab Zoltán szerint az Ecsetgyár jó irányba halad: „Tetszik, amit itt láttam, már kicsit többet értek belőle és sokkal intelligensebben tudok hümmögni, jó művészeket hívtak meg, most már sok ismerőssel is találkozom, akik véleményt mondanak, már nem tűnik ez annyira elvont társaságnak. Az Ecsetgyár sokkal szervezettebb, mint az elején és mindenképp jó ötletnek tartom, hogy egyszerre nyitnak meg a galériák, mert így sokkal élőbbé teszik a teret” – véli.