Munkatársainkat is díjazza a MÚRE

Szombaton adják át Nagykárolyban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) díjait. Csütörtökön a Brassai-2015 fotópályázat győzteseinek nevét is nyilvánosságra hozták.

A díjátadóra a pénteken kezdődő és vasárnap véget érő MÚRE közgyűlésen kerül sor. Az öt kategóriában kiírt Brassai-2015 fotópályázat győzteseinek nevét csütörtökön hozták nyilvánosságra a MÚRE honlapján. A zsűri tagjai, Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László és Tóth István a 35 pályázó mintegy ezer képét nézte végig és válogatta ki. A legjobb képeket először Nagyváradon, a Holnap-feszten láthatta a közönség. A legjobb 105, amellett, hogy a közönség előtt is megmutatkozik a vándorkiállításon, bekerül a kiállításhoz kapcsolódóan megjelenő katalógusba. A képeket csütörtökön szállítják át a nagyváradi Darvas–La Roche házból Nagykárolyba, a Károlyi-kastélyba.Hír-, eseményfotó kategóriában Molnár Edvárd a szabadkai Magyar Szó munkatársa kapta az első díjat, fotóriport kategóriában a csíkszeredai Veres Nándor, aki a Brassaï-2015 díjat is kapja, portré kategóriában Kerekes István (Marosvásárhely – Mosonmagyaróvár), szociofotó, dokumentarista fotó kategóriában megoszott első díjat osztanak ki Móricz-Sabján Simonnak (Budapest, Népszabadság) és Csudai Sándornak (Budapest, Magyar hírlap), sportfotó kategóriában pedig a Sportfotó Press munkatársa, Halmágyi Zsolt kapta a legjobb minősítést.

A közösen megélt médiamúlt című pályázatot 2015 végén hirdette meg a MÚRE. A pályázóknak interjú(k) formájában kellett bemutatniuk egy-egy médiaműhely történetét, indulását, fontos időszakait, esetleg megszűnését, egy-egy újságíró életét, vagy egy korbeli, fontos téma mediatizálásnak hátterét. A pályázaton írott sajtó kategóriában Ferencz Zsolt, a kolozsvári Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió és a maszol.ro munkatársa nyerte el az első díjat.

Az egyesület Pro Amicitia-díját a Maszol külső munkatársa, Demény Péter szerkesztő, publicista, egyetemi tanár veheti át ebben az évben. Rendhagyó döntés született, hiszen a díjat eddig román személyiségek kapták, ám az elismerést „a MÚRE Igazgatótanácsa odaítélheti olyan román nyelven közlő újságírónak vagy szerkesztőségnek, aki/amely az elmúlt évben közölt publikációival kiemelkedő teljesítményt nyújtott az etnikai kapcsolatok terén, hozzájárulva egymás megértéséhez”- olvasható az egyesület honlapján. Demény Péter az Adevărul napilap blogjában végzett munkájáért kapja a díjat.

A MÚRE nívódíjait Kádár Zoltán és Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió két sportszerkesztő-riportere valamint Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap munkatársa kapja ebben az évben.

Kapcsolódók

Kimaradt?