Újragondolt klasszikusok és határokon átívelő kortárs kísérletek

A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig 10 új bemutatóval, egy kerek évfordulót ünneplő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval, három új kollégával és számos kiegészítő programmal várják az érdeklődőket az Alba Iulia utca 2. szám alá.

Időrendi sorrendben elsőként egy, a nyár folyamán elkezdett próbafolyamat eredménye kerül bemutatásra, Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég előadásában. Kettejük munkássága már nem ismeretlen sem a temesvári közönség, sem pedig a TESZT látogatói számára, hiszen több ízben is dolgoztak már együtt különböző előadások és műhelymunkák alkalmával. A Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadás tervezett bemutatója október első hetére tehető.

Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoğlu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdió előadás tervezett bemutatója október vége.

Kocsárdi Levente, a társulat színésze, aki októbertől a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színházi rendező szakának hallgatója is, a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban.

Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenović, a Koldusopera rendezője ezúttal Shakespeare szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére vígjátékot állít színpadra. Mindkét színházi alkotó sajátos formanyelvéről, érzékeny színészvezetéséről és éles társadalomkritikájáról ismert.

A temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is ismert és elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra, saját csapata, a temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége.

A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi, akinek előadásait a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóról már ismerheti a helyi közönség. Az általa rendezett produkcióban a temesvári magyar társulat mellett az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatják a színház látogatói.

A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor, kortárs, magyarországi szerző darabját a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind A Tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.

Az évad folyamán bemutatkoznak majd a társulat frissen leszerződtetett tagjai is, Horváth Anna, Lukács Sándor és Mihály Csongor bábszínész.

Kapcsolódók

Kimaradt?