A nagyváradi vár szabadtéri színpadán mutatják be a Bányavirágot

Nagyváradon augusztus 19-én, pénteken 20 órától, a Szigligeti Nyári Esték programsorozat részeként mutatja be a Szigligeti Társulat Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját. A minőségi szórakozást ígérő premier helyszíne a nagyváradi vár szabadtéri színpada, rendezője pedig egy fiatal nagyváradi tehetség.

A kortárs erdélyi drámairodalom többszörösen díjazott alkotását Hunyadi István színművész viszi színre, akinek ez az első rendezői munkája. A Szigligeti Nyári Esték sajtótájékoztatóján a fiatal alkotó elmondta: „A színészek részéről igazi örömjátékra számíthatunk – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az alkotók a saját szabadidejüket feláldozva fognak részt venni ebben a különleges próbafolyamatban, amely során először nyílik alkalmunk a várszínpadon dolgozni”.

A Bányavirág egy eldugott székely bányásztelepülés története, amelynek szereplői a mélyszegénység mellett komoly érzelmi válsággal is szembe kell hogy nézzenek. Székely Csaba társadalomkritikájához azonban szorosan hozzátartozik a humor: a jellem- és helyzetkomikum, valamint a nyelvi játékok így egy elgondolkodtató, ugyanakkor páratlanul szórakoztató előadást hoznak létre.

A rendhagyó bemutatóra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtől péntekig 14-19 óra között), a www.biletmaster.ro oldalon, valamint a szabad helyek függvényében egy órával az előadás előtt a helyszínen is válthatók.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?