Zenészóriásokkal és meglepetésekkel készülnek a Kolozsvári Magyar Napokra

Hetedik születésnapját ünnepli a Kolozsvári Magyar Napok augusztus 14 és 21. között. Az egyhetes rendezvénysorozat plusz színpaddal, meglepetésekkel, bővebb programmal, és természetesen Kolozsvár 700 éves városi státusza köré szerveződve zajlik majd.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy tavaly sikerült megszervezniük a gyalui Várkert Fesztivált, a Kolozsvári Magyar Napok téli „kistestvére” idén december 2-4. közöttre várható.

Szabó Lilla, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, május végére állhat össze a KMN végleges programja, amely az előző évekhez hasonló szerkezetű lesz. Újdonság, hogy a honlap megújul, és egy telefonos applikációt is készítenek a rendezvénysorozat látogatói számára.

Idén több támogatást kapnak

A KMN továbbra is a város kiemelt rendezvényei közé tartozik, az elmúlt évek során jelentősen megnőtt a támogatása – fogalmazott Horváth Anna. Kolozsvár alpolgármestere hozzátette, hangsúlyt fektetnek arra, hogy a támogatás kiegyensúlyozott, kiszámítható legyen a jövőben is, hiszen számos olyan rendezvény van, amelyik nem tudja, hogy számíthat-e egy következő évben is az anyagi háttér biztosítására. 

A Magyar Napok idén 360 ezer lej támogatást kapott a tavalyi 300 ezerhez képest. A Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap kiemelt támogatója a rendezvénynek, a Kolozsvári Városi Tanáccsal együtt ez a három forrás a fő pillére a Magyar Napok anyagi hátterének, a költségvetés körülbelül felét teszik ki – hangsúlyozta Gergely.

Lesz egy harmadik színpad is

Idén egy harmadik színpadot is látogatni lehet majd, a Fogoly utcában egy alternatív zenei helyszínt adnak át az érdeklődőknek a magya napokon. A Farkas utcában a populárisabb műfajok maradnak, az említett Fogoly utcába kerülnek a jazz, blues, rock és egyéb produkciók, amelyek pluszt adnak az idei rendezvénynek a Cseh Tamás Program fiatal zenészeinek köszönhetően.

A nyitógála hétfőn, 15-én a Magyar Operában zajlik majd, a programja azonban meglepetés. Kedden a Fogoly utcai színpadon kemény rockkal indítanak, a Moby Dick-kel és a Knockouttal, majd a Beatrice zenél.

Az Alma Zenekar, Takács Nikolas, az LGT három tagjával a Zenevonat produkció, a Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, Ákos, Keresztes Ildikó, az Omega és sok más fellépő várható, több órás születésnapi programot szerveznek, „olyasmiket, amik még Kolozsváron nem voltak”, fogalmazott a főszervező.

Kóbor "beugrik"

A sajtótájékoztatón meglepetésvendégként Kóbor János, az Omega együttes tagja is megjelent, aki „véletlenül éppen erre járt”. Mint mondta, Kolozsvárra soha nem sikerült még eljutniuk, pedig Romániában már a hetvenes években is játszottak számos városban, aztán a nyolcvanas évek végéig nem jöhettek az országba. Eljutottak Székelyföldre, Marosvásárhelyre, Szatmárnémetibe, de Kolozsvár és Nagyvárad „ellenállt”.

„Nekünk borzasztó fontos, hogy most itt is felléphetünk, hiszen nem biztos, hogy a pályánk elején tartunk” – viccelődött Kóbor János. Számukra csak az volt a kérdés, hogy milyen repertoárt állítanak össze Kolozsvár számára, végül úgy érezték, hogy egy nagyszabású koncertet adnak, különleges programmal – tette hozzá. Emlékeztett: idén szeptemberben pályafutásuk 55. esztendejébe lépnek, és csak azt „bánja”, hogy a Rolling Stones még mindig bírja, nem tudják beelőzni őket.

Kapcsolódók

Kimaradt?