Bejelentette felbomlását a csíkszeredai Role zenekar

Utolsó albuma piacra dobásával egy időben kedden bejelentette felbomlását a csíkszeredai Role zenekar, az egyik legismertebb erdélyi rockegyüttes - közölte kedden a Főtér portál.

Az elsősorban népzenei motívumokon alapuló, rockos hangzású versfeldolgozásokat játszó zenekar 1987-ben alakult, és megszámlálhatatlanul sok hazai és külföldi fesztiválon lépett fel. Hagyományosan a Role zenekaré volt a színpad a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) nyitónapján, de rendszeresen jelen voltak a Szent György Napokon és a Kolozsvári Magyar Napokon is. A zenekar kedden bejelentette: a Pille című albumuk az utolsó. 

"Hétfős csapatunk pár tagja úgy döntött, hogy más utat választ, másképpen látja a jövőjét. Most egy sokéves, talán a Role történetében a leggyümölcsözőbb és leghosszabb ideig működő stabil felállás bomlik meg. Több tagot kellene egyszerre pótolni, amit a Role egysége és hangzása is súlyosan megsínylene. Ezért úgy érezzük, hogy az a helyes, ha pontot teszünk a mondat végére, és megszűnik a Role. De reméljük, a zenénk tovább él bennetek, és viszitek magatokkal" - jelent meg az együttes Facebook-oldalán.

A moldvai csángó dalokra épülő búcsúalbumot egy hangstúdió teljes felszerelésével a Nagyhagymás Nemzeti Parkban, a szabad ég alatt rögzítették.

Kapcsolódók

Kimaradt?