Pokoljárás és örömszerzés a csíkiaknak: Ványa bácsi

Csehov Ványa bácsi című drámáját Sorin Militaru rendezésében mutatja be a Csíki Játékszín pénteken.  Sorin Militaru rendező és az alkotócsapat szerdai sajtótájékoztatón árult el csalogató gyanánt kulisszatitkokat.

Nagyon ritka az a viszonyulás a romániai színházaknál, amit a Csíki Játékszínnél tapasztal: ez a színház megbecsüli a nézőit – fogalmazott Sorin Militaru rendező a csíkszeredai önkormányzati színház szerdai sajtótájékoztatóján. Amint azt a pénteki premier kapcsán rendezett eseményen Solin Militaru ecsetelte: közönség nélkül nincs színház, és meglátása szerint a közönségre való odafigyelésben létrejövő érzékeny kapcsolódás az, amely fejleszti magát a színházat is.

A rendező, aki legutóbb három évvel ezelőtt I.L.Caragiale - Parti Nagy Lajos: Karnebál című komédiáját vitte színre a csíkszeredai társulattal, ezzel a véleményével Parászka Miklós színházigazgató szavaira reagált. Parászka azt mondta: azt várja el ettől az előadástól, hogy örömét lelje benne a nézőközönség. A Ványa bácsit most először viszik színre a csíki társulatnál, és a direktor úgy érzi: azt, hogy örüljön a közönség, éppen egy ilyen klasszikussal lehet elérni, mint amilyen a Csehov-darab is.

 A 2015/16-os évad nagyszínpadi repertoárjának utolsó produkciójaként készülő darab cselekménye szerint Szerebrjakov, a nyugalmazott egyetemi tanár, fiatal feleségével visszakötözik elhunyt hitvese birtokára élete hátralevő részére. Első feleségének testvére, Vojnyickij, akit a professzor lánya Ványa bácsinak szólít, beleszeret a fiatal feleségbe, és egész elrontott életéért az öreget hibáztatja.

Ilyen karakterek, mint Vojnyickij, ma is léteznek – vallotta a sajtótájékoztatón a címszereplőt alakító Kozma Attila. Mint mondta, számára valóságos „pokoljárás” az előadásra való felkészülés: szellemileg, fizikailag igénybe veszi, ahogyan a szereplőt megformálja – eközben saját magával szemben is keresvén a kellő türelmet. Mindazonáltal nem szabad elfeledni, hogy a nézők valójában egy komédiát látnak – tette hozzá.

A darab bemutatójára április 15-én, pénteken 19 órától kerül sor – ekkor a Bánk bán bérlet érvényes. Az előadás főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Kimaradt?