Születésnapra várja hallgatóit a Kolozsvári Rádió

Hatvankettedik születésnapját ünnepli hétfő délután a Kolozsvári Rádió. A fél 5-től kezdődő rendezvényen Laczkó Vass Róbert és Szép András zenés-lírai műsorával kedveskednek a jelenlévőknek és a rádióhallgatóknak egyaránt, az eseményt ugyanis élőben közvetítik. Médiadíj is gazdára lel, immár másodszor: a Donát 160 Egyesület idén is díjazza a magyar szerkesztőség egyik tagját.

Rostás-Péter István, a magyar szerkesztőség vezetője ezekkel a szavakkal hívja hallgatóit a Donát úti ünnepségre:

62  év és ami mögötte van

 Születésnapot ül a Kolozsvári Rádió: nem kereket és nem felhőtlen időkben. A hazai közmédia körüli csetepatéktól eltekintve jó alkalom a visszatekintésre , lajstromozásra és a tervezésre. Idén az önálló magyar frekvencia beindítása a prioritás, ez  viszont nem fedheti el az alkalmat, a mi rádiós márciusunkét, hogy sajtótörténeti vonatkozásban ne reflektáljunk-- akár egy délutáni együttlét erejéig is -- arra a több mint félszázadra, amióta a Kolozsvári Rádió elkezdte sugárzását. Előbb napi egy órát magyarul, most ötöt (a két óra Éjszakai váltás amolyan bónusznak tekinthető) és idén 24-et. Hogy ennyi időnek kellett eltelnie, amíg a normalitás medrébe terelődik és az  egész napos magyar nyelvű műsorfolyam természetes faktumként könyveltessék el... ez sajátosan tanulságos kisebbségi létünk velejárója. Talán nem véletlen, ha a hétfőn délután fél öttől kezdődő ünnepi műsorunk gerincét éppen a Laczkó Vass Róbert és Szép András által előadott zenés -lírai történelemóra képezi. Ha az indiánok nem hagynak cserben bennünket remélhetőleg hallgatóink is csatlakoznak a Behring szoros helyett a Törökvágáson, vagy a Garibaldi hídon idesettenkedő rézbőrűekhez. Médiadíj is gazdára lel, immár másodszor: a Donát 160 Egyesület idén is díjazza a magyar szerkesztőség egyik tagját. És ami legalább olyan fontos:  lesz alkalom az előcsarnokban beszélgetni, élményeket megosztani, gratulálni vagy éppen jó szándékkal számon kérni, egyszóval  még közelebb lenni a hallgatókhoz, hiszen napi penzumként azon vagyunk , hogy igazoljuk: Kolozsvári Rádió --talál a szó!

     

Kapcsolódók

Kimaradt?