Kiverte a biztosítékot a kassai dómban tartott Omega-koncert

Új irányelvet dolgozott ki a kassai római katolikus érsekség, amely azt szabályozza, hogy milyen koncerteket és előadásokat lehet megtartani a kassai dómban – írja az Új szó című szlovákiai magyar lap. A döntés előzménye, hogy a székesegyházban októberben „fergeteges” koncertet adott az Omega együttes.

Az új deriktíva, amelyet az érsekség weboldalán is közzétettek, csak olyan tevékenységeket engedélyez a dómban, melyek a vallás gyakorlását és megerősítését szolgálják. Tilos viszont minden olyan tevékenység, amely „megszentségteleníthetné” a helyet. Érdekes módon a karácsonyi énekek is ebbe a körbe tartoznak, az érsek szerint ezeknek sincs helye a templomokban.

Az intézkedés okát nem hozták nyilvánosságra, de a lap információi szerint az Omega együttes októberi Oratórium-előadása áll a háttérben. Az Omega Oratóriuma után többen is panaszt tettek az érsekségen. Marián Čižmár takcsányi lelkész és egyháztörténész november elején egyebek mellett azt írta: „A Szent Erzsébet-székesegyház a történelem során sok nehéz időszakon ment keresztül, de még sohasem szentségtelenítették meg úgy, mint az októberi koncert alkalmával.”

Pásztor Zoltán, a Kassai egyházmegye püspöki helynöke viszont az Új szónak azt mondta: színvonalas és szép előadás volt az Omega Oratóriuma. „Véleményem szerint nem volt benne semmi kivetnivaló. A koncertszervezők előzetesen minden illetékessel egyeztettek, a kassai dómbeli koncert megrendezésére minden érintett rábólintott” – mondta Pásztor Zoltán. Török Adrienne, az EloKoncert társvezetője sem érti, miért éppen egy ilyen, kifejezetten templomi koncert zavarja az egyházat és egyes híveket, hiszen korábban számos más előadás és filmforgatás is volt a dómban.

Az Omega legközelebbi koncertjét májusban tartják a rimaszombati református templomban. Rimaszombatban úgy értesültek, hogy a kassai koncert közönsége soraiban néhányan templomba nem illő módon viselkedtek, emiatt indult tiltakozás. „Úgy tudom, a presbitérium és a koncertszervező közt folyik az egyeztetés, a részletkérdések tisztázása, a pontosítás. A jegyeladás a rimaszombati koncertre folyamatos” – mondta Molnár Sándor lelkész.

Kapcsolódók

Kimaradt?