Szerelmi háromszög hétvégéje a Figuránál

Csehov Sirály című drámájának továbbgondolása a kortárs román szerző, Matei Vişniec darabja: Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről. A szerelmi háromszög (Konsztantyin Gavrilovics Trepljov, Nyina Mihajlovna Zarecsnaja és Borisz Alekszejevics Trigorin között) történetén túl saját jelenbeli létezésünket érintő kérdéseket megfogalmazó darabot szombaton és vasárnap is meg lehet tekinteni Gyergyószentmiklóson, a Figura színházban.

December 12-13-án (szombaton és vasárnap) este 7 órától újra műsoron a Figura nemrég bemutatott Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című előadása. Matei Vişniec darabjának rendezője, Sardar Tagirovsky, jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végez drámaíró szakot és Bocsárdi László rendező osztályában tanul. Az elmúlt években a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián végzett színművész szakon, valamint a Budapest Bábszínház bábszínész képzésében vett részt. Emellett évekig tanult Rómában Sztanyiszlavszkij-Strasberg módszert.

A Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című produkció a fiatal rendező harmadik színházi munkája a nagyváradi és a sepsiszentgyörgyi színházakban rendezett előadások után. Ez utóbbi rendezése, a Meggyeskert, az idei POSzT-ról négy díjjal térhetett haza.

Matei Vişniec, kortárs román drámaíró darabja Csehov Sirályának továbbgondolása, mely a Nyina, Trepljov és Trigorin közötti szerelmi háromszög történetén túl érvényes, saját jelenbeli létezésünket érintő kérdéseket fogalmaz meg.

„Az elmúlás önmagában hordozza egy születés lehetőségét? Szükségünk van háborúra ahhoz, hogy felismerjük, szerelemre, hogy megtapasztaljuk, színházra, hogy megértsük az elmúlást? Vagy ezek a kérdések is elmúlnak – ugyanúgy, akár az élet, egy szerelem, vagy egy színházi pillanat?

Gyakran van bennünk félelem. Sokszor elvárjuk a szerelemtől, hogy legyen, a háborútól, hogy ne legyen, a színháztól, hogy izgalmassá váljon. De mindannyiszor kihagyjuk a felsoroltak közül az embert. A Nyina törékeny emberekről szól, emberekről, akik már nem élnek, mégis közöttünk léteznek. Erre teremt lehetőséget darab és előadás: arra, hogy együtt érezzük meg az elmúlás örökké tartó pillanatszerűségét.

Képesek vagyunk mi (nézők és alkotók) elengedni a színházat, hogy találkozzunk? Képesek vagyunk ott és akkor, az előadás jelenvalóságában spontán alkotásra? Lehetünk egyszerre műalkotás és alkotó? Elmúlhat ez a félelem? Egy pillanatra legalább?” – írja a Csehov-, Shakespeare- és Euripidész-szövegeket is felhasználó előadásról Sardar Tagirovsky, a rendező.

Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes.

Jegyek válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen. Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10.00 és 16.00 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon.

Kimaradt?