A folytonosság jegyében hirdet új évadot a temesvári magyar színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hagyományaihoz híven idén is egyhetes mozgásművészeti mesterkurzussal és sportnappal búcsúztatta a nyarat és nyitotta meg szeptember 4-én az évadot.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2015/2016-os évad is a haladás, a megújulás és a kísérletezés jegyében indul. Idén a Nagyterembe és a Stúdióba tervezett bemutatók mellett, műsoron marad a színház elmúlt évadban futó, összes előadása is. Vendégszereplések tekintetében is sokszínű programokat kínál a színház, a szervezők táncszínházi előadásokkal, egyéni estekkel és külföldi stúdióelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Fesztiválszereplések tekintetében úgy tűnik, hogy míg tavaly a Futótűz és a Moliendo Café, idén a Koldusopera az abszolút befutó, hiszen szeptembertől decemberig több mint öt meghívásnak kell eleget tennie, Gyergyószentmiklóstól, Bukaresten és Budapesten át Uzice-ig.

De fesztiválmeghívást kapott a színház összes, jelenleg futó gyerek- és bábelőadása is, szeptember 12-én Bukarestben a Ţăndărica bábszínház 70. születésnapja alkalmából megrendezése kerülő fesztiválon az Apakaland kerül bemutatásra, majd október folyamán a nagyváradi Fux Feszt magyar bábos találkozón A hétfejű tündér, A csomótündér és az Apakaland is látható lesz. Az ősz folyamán további két nemzetközi fesztiválon mutatkozik be a Manipulációk is, először Ljubljanában az Exponto fesztiválon, majd a szabadkai Desiré fesztivál keretén belül kerül bemutatásra, de szeptember folyamán Zágrábban is látható lesz majd az előadás.

Az évad első bemutatójára, melynek próbái már augusztus folyamán elkezdődtek, október 2-án kerül majd sor. A Mucsi Zoltán nevével fémjelzett stúdióelőadás Vaszilij Szigarjev kortárs, orosz drámaíró Guppi című szövege nyomán jön létre. A háromszereplős tragikomédia egy megfeneklett házasság utolsó, mindent eldöntő napjába enged betekintést. A Pása (Kiss Attila), Tamara (Nagy Dóra) és Ljonya (Aszalos Géza) közötti viszonyok sokszor abszurdba forduló szövedéke egyszerre idézi a bohózatok könnyedségét és a 20. századi ember magányát.

A színház közönsége számára talán már nem ismeretlen Puskás Zoltán rendező neve, aki idén egy igazi világklasszissal tér vissza Temesvárra. James Rado, Gerome Ragni és a zeneszerző Galt MacDermot világhírű musicalje, a Hair várhatóan november végén kerül majd bemutatásra.

Folytatva a nagytermi bemutatók sorát, február közepén egy Radu Afrim rendezte pszichológiai dráma temesvári változatát látatják majd az érdeklődők. Peter Shaffel Equus című szövegének és Radu Afrim merész színházi nyelvének és megosztó világlátásának találkozásából kétség kívül izgalmas színházi produkció születik majd. 

Boris Liješevič szerbiai rendező, akinek A varázsló című előadását a 2015-ös Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón láthatta a közönség, Márai Sándor szövegekből felépített előadás létrehozására készül.  Az új évad utolsó nagytermi bemutatója a méltán elismert, a TESZT-en is több alkalommal megfordult Urbán András nevéhez kötődik. Az általa rendezett előadás, melyben a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművészei is közreműködnek, a 2016-os Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó első napján kerül majd bemutatásra.

Az újdonságok mellett a folytonosságra és az elmúlt évadban megkezdett programok folytatására is nagy hangsúlyt fektet a színház. Egyebek mellett idén is meghirdeti egész évados bérletrendszerét, mely egyike volt az elmúlt évad legnagyobb újításának. A KULTCard bérletet, mely az idén is a színház tervezett bemutatóira biztosít belépést és további, az évad egészére vonatkozó kedvezményeket tartalmaz, idén 120 lejes áron vásárolhatják meg az érdeklődők.

Kapcsolódók

Kimaradt?