Milánóban vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera

A Milánói Világkiállítás idején nagyszabású magyar kulturális-művészeti rendezvénysorozatra kerül sor Milánó városában és számos közeli helyszínen. Ennek része az a három operaelőadásból álló sorozat, mely a magyar operaművészet Bartók utáni korszakait hivatott bemutatni.

A műfaj legfontosabb intézményeinek – Kolozsvári Magyar Opera, budapesti Magyar Állami Operaház, Zeneakadémia – egy-egy produkcióját félszcenikus formában láthatja a milánói Il Triennale közönsége, mindhárom esetben a Rádiózenekar közreműködésével.

Szeptember 1-jén Lajtha László A kék kalap című vígoperájának és Vajda János Leonce és Lénájának keresztmetszetét mutatják be, neves énekesek, többek között Kertesi Ingrid, Kolonits Klára, Pataki Adorján, Laczkó Vass Róbert és Daróczi Tamás felléptével.

Ezt követi szeptember 3-án Selmeczi György Spiritiszták című, olasz nyelvű operája, melyben Pasztircsák Polinát, Pataki Adorjánt, Sándor Árpádot, Cser Krisztiánt és Kovács Istvánt láthatja a közönség. 

Végül szeptember 5-én kerül sor Eötvös Péter Lady Sarashina című művére, nemzetközi szereposztásban, a Zeneakadémia produkciójában. A karmesterek: Kovács János, Selmeczi György és Vajda Gergely.

Kimaradt?