Fiatalokat is megihletett a nagyenyedi vár

Az enyedi vár címmel nyílt kiállítás a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjainak munkáiból a  X. ifjúsági művésztábor keretében.  Az Inter-Art Galériában kiállított alkotások a Fogadj örökbe egy műemléket! projekt részeként láttak napvilágot, amely nagy sikernek örvendett a fiatalok körében.

A diákok – tizedikes tanulók és osztályfőnökük, Lőrincz Ildikó – a felnőtt művészekkel együtt mutathatták be munkáikat, Balog István, az Inter-Art Alapítvány elnöke, valamint Ioan Hădărig, a kultúrotthon menedzsere elismerő szavainak kíséretében.

A közismert kolozsvári Horváth Gyöngyvér grafikusművész szerint a Franciaországból, Portugáliából, Bulgáriából, Magyarországról és Románia számos településéről érkezett gyerekek számos újdonsággal  találkoznak a tábor során. Természetesen a 12-16 év közötti gyerekek mindezek mellett egymással és a környékkel is ismerkednek, így Nagyenyed mellett Torockón töltenek egy napot meg egy éjszakát, Gyulafehérvárra látogatnak, színházi előadásban vesznek részt, zenés összeállításban lesz részük, nem utolsó sorban pedig előadás keretében saját kultúrájukat ismertetik. A táborzáró kiállítást július 19-én, vasárnap mutatják be. 

Kapcsolódók

Kimaradt?