Borzongató hangorkán és gyereknevelési vita a Régizene Fesztiválon

Franciás eleganciával tette tiszteletét a Lacertae együttes a 35.Régizene Fesztiválon, bemutatva a girbegurba „szerpent” hangszert.

Nagy izgalommal vártuk a 35. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon a „szerpent” levű hangszerrel való megismerkedést, amelynek megszólaltatását premierként harangozták be a szervezők. Éppen ezért már a hangpróbára is bekíváncsiskodtunk vasárnap a Mikó-várba. Szerencsénk volt: gyönyörködhettünk a hangjában és formájában is ennek a kígyószerű hangszernek, melyet olyan könnyedséggel vetett a vállára kezelője, a francia Lacertae együttes alapítója, Patrick Wibart, ahogyan csak egy kedves családtaggal vonulnánk karöltve.

A francia duruzsolásokkal meg-megszakított hangpróbán is hatott az, ami később a koncerten: ennek a hangszernek a mély tónusa. Átborzongatta az embert, végigszaladt rajtunk.

Talán szerencsénk volt azért is, mivel a hangpróbán még alig volt közönség, így nem volt észlelhető az a más koncerteken adódó közjáték, amikor valakinek hol a telefonja csöngött be, hol a pici gyerekek sírdogáltak a finom hangszerelésű régizene-harmóniák közé. A tény, hogy az egykori hangszerek „visszaépítésével”, vagy az egykori hangzás visszaadására nagy figyelmet fektető zenészek ebben a műfajban egyszerűen nem használnak elektromos hangosítást, helyenként zavaróvá vált a fesztivál során. A kérdésben vasárnap estétől vita is keletkezett az interneten, két pártra osztva a temérdek hozzászólót: egyik tábor a pici gyerekek (zajjal járó) jelenléte mellett, a másik a koncertek iránti tisztelet és a „jólneveltség minimuma” mellett tör lándzsát.

Tény: miként a vitához hozzászóló érintettek is kifejtik: ők, a szervezők, évek óta próbálnak párhuzamosan gyerekmegőrzőt is üzemelni, ám ezt a szülők előző években egyszerűen nem vették igénybe, inkább egy-két-hároméves gyermekeiket is bevitték a felnőtteknek szóló koncertekre.

Leszámítva ezt a továbbgondolásra, érlelésre is okot adó malőrt, a La bella musica italiana idei fejezete fontos nyitást hozott a rendezvény történetébe: a nyári egyetem bemutatói, az utcazenék kedves színfoltjai voltak Csíkszereda tereinek. Habár csak  egyetlen kávézó csatlakozott a fesztivál ideje alatt reneszánsz hangulattal, és csak egyetlen pizzázó tervezett turisztikailag is „rá” a rendezvényre „A koncertmester étke” címmel olaszos menüsort, azért felvillant a potenciálja, hogy a vendéglátásban is érdekeltek szintén nyissanak jövőre a rangban, színvonalban bizonyításra nem kényszerülő fesztiválra. Támpont: 2016-ban a Régizene Fesztivál a német zene témájára összpontosít majd – lehet idejében készülni rá.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?