Hazai amatőr fotós képeiért rajong egy ideje az internet népe. A román portálok „román fotósként”, a magyar oldalak magyarként emlegetik azt a 38 éves állatorvost, aki szabadidejében sajátos érzékkel és érzékenységgel veszi észre és örökíti meg a romániai rögvalóságot.

Hajdu Tamás Szilágysomlyón született, jelenleg Nagybányán él, habár neve egyre több nemzetközileg ismert és elismert felületen visszaköszön. Legutóbb a világszerte népszerű portál, a boredpanda tette közzé képeit, de ő sokkal büszkébb arra, hogy már a feature shoot és a lenscratch is foglalkozott vele. Néhány napja pedig a La Repubblica olasz lap kereste meg, amely szerint a fotós „szürrealista és humoros” módon láttatja Erdélyt. 

Régebben egyik romániai mobilszolgáltató reklámja szólt így, hogy „Trăim într-o lume plină de mms-uri” („Egy képüzenetekkel teli világban élünk”), emlékszel? A képeidet látva is ugyanez az érzésem, hogy a romániai valóság még mindig egy aranybánya egy fotósnak... Te hogy látod?

 Megszoktam ezt a világot. Akkor döbbenek rá, mennyire tud hiányozni nekem Kelet-Európa, amikor elhagyom az országot. Külföldön, a nagy rendben és tisztaságban általában elő se veszem a fényképezőgépemet, annyira nincs téma az utcákon. Még a kötelező családi fotókat se én készítem Nyugaton.   

 Hogy kezdődött? Kaptál egy fotógépet és elkezdted magaddal cipelni akkor is, amikor vitted le a szemetet vagy kenyérért léptél ki?

 Fényképezőgép mellett nőttem fel, mindig kéznél volt. Tudatosan 2005 óta fotózok, és igen, jól képzelted: a szemetet sem viszem le úgy, hogy ne lenne nálam a gépem.

Keresed a képeket vagy ők találnak meg téged?

Soha nem keresem a fotókat. A fotózást különben sem lehet erőltetni, mert az rögtön meglátszik. Szeretek sétálni és bámészkodni, gyerekkoromban az iskolából hazamenet is mindig leragadtam valahol. Általában csak úgy kilépek a városba mászkálni vagy hétvégén a szomszédommal és barátommal, Oláh László Tiborral a „megszabadultunkacsaládtóljuppimegyünkfotózni” nevű kimenőinken szoktam a képeket készíteni.

Mit szólnak az emberek, amikor észreveszik, hogy fotózod őket? Nem volt ebből soha problémád?

 A gépem kiválasztásakor az egyik szempont a kihajtható LCD képernyő volt, ezzel majdnem „láthatatlan” a fotós. De ha észre is veszi az alany, hogy fotózom, általában nem gond, ugyanis a kis méretű fényképezőgépem miatt valami kocaturistának néznek.

A képeid humora legtöbbször az ellentétekből fakad. Gazdagnak tűnni akarás a nyomor jelei mellett, az egyház cifra külsőségei a nyomorúságos valóság mellett stb. Te hogy viszonyulsz érzelmileg ahhoz, amit látsz és megörökítesz?

Zavar. Vizuálisan is és érzelmileg is. Zavar, hogy ilyen környezetben kell a gyermekemet felnevelnem, zavar, hogy dominál a giccs és a rossz ízlés. De közben élvezem is, mert jókat lehet szórakozni rajtuk.

 Van kedvenc képed?

 Nincs. Mindig a legújabb fotóm tetszik a legjobban.

 A virtuális térben közzétett fotósorozataid utáni kommentek arról árulkodnak, hogy nem mindenki érti és nem mindenki látja humorosnak a fotóidat. Mi volt a legmeredekebb hozzászólás?

 Komoly dolog a humor! (nevet). Nem mindenkit érint meg ez a fajta látásmód. Szakmámat tekintve morfopatológus állatorvos vagyok. Lehet, hogy emiatt kicsit „ferde” a humorom, de akik igazán ismernek, azoknak egyből lejön a poén. A kommenteken meg nem szoktam emészteni magam.

A nagy sikert látva muszáj feltennem a kérdést: hogyan tovább?

Ugyanígy. Amatőr fotós vagyok es az is szeretnék maradni.

Hajdu Tamás fotóblogja itt.