A Ványa bácsi Jefimje, az Államtanács elnöke a Leonce és Lénában, Plucheux a Vidéki jegyesekben, Alfred Ill Az öreg hölgy látogatásában: Orbán Attilának sok színpadi arca van – de majdnem mindenik kopasz. A Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze a színpadon kívül keveset beszél, amikor viszont faggatni kezdik, kiderül, hogy elképesztő történetek vannak a háta mögött. A kollégái és barátai által csak Kopasznak becézett színésszel a Szamos-parti színház piros büféjében ismerkedhettek meg azok, akik a kései időpont ellenére ottmaradtak a Leonce és Léna előadás után.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom című programja különösen hasznos (egyetlen hátránya, hogy késő este kezdődik és éjszakába nyúlik, ráadásul hét közben, ami drasztikusan lecsökkenti az egyébként érdeklődő közönség létszámát), amikor a meghívott olyan színész, akinek civilben nem sokat hallani a hangját. Ilyen Orbán Attila is, ismertebb nevén Kopasz. Kollégája és a Livingroom egyik házigazdája, Laczkó Vass Róbert így jellemezte: „Védjegyévé, személyiségének szerves részévé vált a mindig találó, gyakran érces, de sohasem bántó irónia, amely ebből a Kopaszságból fakad. Nem tolakszik, nem könyökli be magát a közegébe: egyszerűen csak ott van, jó helyen, megkerülhetetlenül. Nem lehet vele rossz viszonyt ápolni, nem lehet elmenni mellette szótlanul. Nem ismerek senkit, akinek ne lenne róla jó szava, és fél kezemen is meg tudom számolni, hányszor láttam rosszkedvűnek, amióta ismerem, idestova húsz esztendeje.”

Kántor Melinda és Laczkó Vass Róbert kérdései, Balla Szabolcs, Szép András és Farkas Loránd muzsikája, és a felesége, Laczó Júlia ténykedése nyomán terjedő mennyei illatok megoldották a mindig hallgatag színész nyelvét is: mesélt kopaszságáról és Kopaszságáról, a sorkatonaságról és a csíki bútorgyárról, a segédszínészet azóta letűnt szakmájáról és arról is, amikor 1989. december 19-én Temesváron egy katona a halántékához nyomta, majd kibiztosította a géppisztolyt. „22 éves voltam: a félelemnél nagyobb volt a kíváncsiság. Ekkora performanszban még soha nem vettem részt” – mesélte arról, hogyan élte meg ő a forradalom kitörésének napjait, abban a városban, ahova segédszínészként, és ahol „egyetlen embert ismertem, nála laktam, és azt az embert úgy hívták, hogy Tőkés László...”

Orbán Attila: a katonaságban értelmiségi, a bútorgyárban finommechanikus, a nagyváradi társulatban zavaró elem, aki „akadályozza a színház művészi fejlődését”. Orbán Attila, aki szelíd humorával mindent demitizál, a forradalomtól kezdve a színészi hivatásig – elsősorban önmagát. „Nekem olyan munkahely kellett, ahol délelőtt 10-kor kezdődik a program és nyáron szabad vagyok” – somolygott azon, miért nem lett végül sem állatorvos, se bányamérnök. A családjával együtt tengerimádó Kopasz, ha éppen nem a tengerparton heverészik, szabad idejében horgászik, vagy felújítja a lakását, aminek következtében „mediterrán” stílust ölt a kégli, mert egyik fal sem egyenes.

Hogy mit tanácsol a (kezdő) színészeknek a most 47 éves művész? „Menjenek el egy-egy szerep erejéig más társulatokhoz. Nézzenek más partnerek szemébe, álljanak más színpadokon, mert minden színháznak más az illata. És utána jöjjenek vissza.”  

A  szerdai Livingroom jóval éjfél utánig tartott, de még így is szívesen hallgattuk volna Orbán Attila történeteit. Mivel azonban a Kolozsvári Magyar Színház piros előcsarnokának a Livingroomok idején szó szerint ínycsiklandó illata van, megadtuk magunkat a földi örömöknek: Laczó Júlia színész-séf ánizsos, szegfűborsos, zöldpaszulyos marhahús-specialitása feltette a koronát férje Kopaszságára.