Szodoray-Parádi Hajnalka életmű-kiállítása Szatmáron

Az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb képzőművészeti kiállítása nyílt meg kedd este Szatmárnémetiben, a régi főtér neogótikus Vécsey-házának ilyen célra fenntartott termeiben. A művész és tanár, Szodoray-Parádi Hajnalka mutatta be több évtizedes alkotómunkájának legjavát.

A művésznő eddig is gyakran jelen volt a Szamos-parti városban rendezett kiállításokon, de csak most derült ki a közönség számára, mennyire otthonos mind a festészetben, mind a grafikában, mind pedig a szobrászatban. Festményei elsősorban táj- és életképek, szép természeti környezetben, régi kastélyokkal, ódon falakkal a háttérben, erőteljes színekkel, ami az egykori nagybányai festőiskola színhatásával rokonítható. Grafikái főleg portrék, történelmi alakokról – mint például az aradi 13 vértanúról, Rákóczi Ferencről, Bercsényi Miklósról, Zichy Mihályról, barátairól, képzőművész és tanártársairól készült tusrajzok, amelyeken megjelenik a belső karakter, az élet és a hivatás gondja, öröme, a remény, a csalódás.

Bár eddigi kiállításain is láthattunk pár szobrot, a most bemutatott 15-20 portré egyértelműen kifejezi, hogy alkotójuk ezen a területen is nagyobb figyelmet érdemel. Az Adyról, Bolyairól vagy Bartókról, s a fiatal lányokról készült szobrai parkokba, köztérre kívánkoznak. Mint ahogy oda került a szatmári Kossuth-kert létrehozójáról, Kiss Gedeonról, a „fák ezredeséről” megformált szobra. Hogy ezzel felfedeztük Szodoray-Parádi Hajnalkát, a köztéri szobrászt, az a tény is igazolja, hogy nemrég őt bízták meg gróf Széchenyi István szobrának az elkészítésével, melyet a belvárosban kívánnak felállítani.

Kimaradt?