„Hazajár” Marokkóba a sepsiszentgyörgyi Osonó Színház

Idén harmadik alkalommal indul marokkói turnéra a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Fazakas Misi a társulat vezetője szerint az Osonó négy tagja – Fazakas Misi, Mucha Oszkár, Daragics Bernadette és Bernát Szilárd – vasárnaptól egy hónapos marokkói színházi turnén vesznek részt, amelynek során 7 városban 12 alkalommal mutatják be a nyáron bemutatott „mask@face.now”  című székely-arab koprodukciót. Az előadást meghívták a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztiválra is.

A rendező, Fazakas Misi szerint olyan kérdéseket fogalmaz meg a koprodukció, amelyek nemcsak Marokkóban, hanem Romániában, de akár Európában is aktuálisak. Az augusztusban bemutatott előadás az Osonóra jellemző színházi stílusban készült, és a két, egymástól távol eső kultúra találkozására, valamint az adott országok legjellemzőbb társadalmi kérdéseire épült. Az előadásban az egyén és a társadalom kapcsolatát, az emberek kizsákmányolását és árucikként való kezelését, a fiatalok lehetőségeit, álmait és jövőképét vizsgálja az afrikai és székelyföldi színészekből álló csapat.

A sepsiszentgyörgyi társulat vezetője szerint a nyári marokkói előadás sikerének köszönhetően, a Nour Dijour de Theatre színházi egyesület kérte fel a csapatot a koprodukció további játszására, amelyben a két osonós színész – Daragics Bernadette és Mucha Oszkár - mellett, hat arab színész lép fel: Hassan Bara, Mohamed Benail, Mohamed Bara, Ayoub Anabi, Mohssine Dogma valamint Narjiss Amiri.

A koprodukció rendezője Fazakas Misi, a technikus és a projekt tolmácsa Bernát Szilárd. A tervek szerint jövő év tavaszán Erdélyben lesz látható az előadás. 

Kapcsolódók

Kimaradt?