PulzArt 2: ötnaposra bővül a fesztivál

Végleges a szeptember második hetében sorra kerülő pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja. Idén a Játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen irodalom, képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.

A nulladik nap

A pulzArt ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek, amikor is interneten keresztül kapcsolódik be a fesztiválba a Kanadában élő, magyar származású matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, Feldmár András, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását. Henning János és Kiss Bence alkotópáros Ő is én című fotókiállításának megnyitója, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is a fesztivál nulladik napján zajlik. A szerdai napot a kortárs román irodalom kiemelkedő egyéniségének estje zárja, Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a könyvtár Gábor Áron Termében.

1. nap – Dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet

Szeptember 11-én, csütörtökön délután bemutatkozik az erdélyi színházi folyóirat, a  Játéktér, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Kötő József, Zsigmond Andrea és Varga Anikó mutatja be a lapot, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval lesz közönségtalálkozó. Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlatának a  Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér ad helyet. A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina  Cărbunariu, akinek egy dokumentumszínházi előadása látható a pulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron – teszi fel a kérdést a De Vânzare/For Sale/ Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Az alkotó megpróbálta összegyűjteni a földszerzés kapcsán felmerülő kérdéseket, vallomásokat, perspektívákat, majd lefordítani a színházi nyelv segítségével azokat a gondolatokat, amelyek felmerültek benne: hogy mit adnak el és mit vesznek tulajdonképpen? Erre az időszakra időzítette a Tamási Áron Színház új bemutatóját, Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre, a pulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg. A Kaisers TV, Ungarn egy különleges transzcendens utazás története, lehetőség a múltba révedés felülvizsgálatára, természetesen sírva-nevetve.

2. nap – A humor, a játék és az emberi kiszolgáltatottság 

Szeptember 12-én, pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a pulzArt közönsége előtt, majd író-olvasó találkozó lesz Kukorelly Endrével íróval, akit Bogdán László kérdez. Pénteken este legendás előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön, a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el. Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. A tragikus történetet fanyar humorral dolgozzák fel a Jel Színház művészei, akikkel az előadás után beszélgetni lehet a közönségtalálkozón. Rendkívüli módon nem a hónap végén, hanem a pulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását, a felolvasószínházi produkció  meghívottja Mucsi Zoltán "Kapa" magyarországi színművész.

3. nap – Tárgyszínház és elvágyódás

Szeptember 13-án, szombaton délután Cári Tibor – Baczó Tünde Antonymus Venetus szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor. Igazi családi programként is működik, ezért is van szombat délutánra időzítve a budapesti Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton című előadása, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész. A tésztaszűrőtől kezdve a dugóhúzón át a kelkáposztáig van itt minden, még színes papírba csomagolt bon-bon katonák is, számtalan jellegzetes magyar asszociáció, vicc és dal hangzik el, mintha egyfajta Monty Python-átirata volna az eposznak, tele humorral, nyelvi leleménnyel, szójátékkal. A magyar kortárs tánc őstehetségének tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a pulzArton, a szombat esti Tao Te kiindulópontja a Weöres Sándor fordításában ismert Az Út és Erény könyve, az előadás után közönségtalálkozóra kerül sor. Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő író, színikritikus második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A színházi zene a színház nélkül is megállja a helyét – ezt bizonyítja a Cári Tibor zeneszerző által fémjelzett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara), amely nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet.

4. nap - Érzelmek és mutatványok

Szeptember 14-e, vasárnap a pulzArt zárónapján az Osonó Színházműhely tart színházpedagógiai foglalkozás felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. Doina Ruşti is a fesztivál vendége lesz vasárnap, a bukaresti íróval, egyetemi tanárral Mihai Ignat beszélget. Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag kissé nehezen meghatározható, de annál érdekesebb Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadása, amelyből kiderül egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Színház és cirkusz, akrobata mutatványok és érzelmek keverednek a  Baccalà Clown Pss Pss című előadásában, egyszerre költői, intim, humoros és látványos ez a kétszemélyes produkció. Simone Fassari és Camilla Pessi a svájci Teatro Dimitri iskolájában tanulták ki az artista mesterséget, hozzájuk csatlakozott Valerio Fassari, aki a színházi vonalat erősítette meg a két bohóc előadási stílusában, a világ egyik legrangosabb színházi seregszemléjének tartott, a franciaországi  Avignoni Színházi Fesztiválon 2011-ben és 2013-ban is nagy sikert arattak. A pulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W.H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazz-zel vagy a hip-hoppal.

Kimaradt?