Erdély legnagyobb magyar könyves szemléjére készülnek

Az idei, 20-ik Marosvásárhelyi Könyvvásárra a szervezők 24 hazai román könyvkiadónak küldtek meghívót. 27 romániai magyar, 34 magyarországi és 13 céhtag, kiadó és könyvkereskedő kapott meghívót. Akik gyorsabban jelentkeznek, azoknak jut hely a november 13-15 közötti rendezvényen.

A huszadik alkalommal sorra kerülő könyvvásárt a két éve elkezdődött megújulás jegyében szervezik az idén is – mondta beharangozó sajtótájékoztatóján Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyvescéh (RMKC) elnöke, aki elmondta azt is, hogy ezt a vásárt a nyitottság jellemzi.

Történt ugyanis néhány nappal ezelőtt, hogy a Marosvásárhelyen is megrendezett Bookfest könyvszalont néhányan összetévesztették az RMKC mindig novemberben megtartott rendezvényével. A román nyelvű, román kiadókat felsorakoztató könyves eseményre nem hívták meg a könyvescéh egyetlen tagját sem, a magyar kiadók, könyvkereskedők nem voltak érdekesek, vagy vonzóak a szervezők számára. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója meg is fogalmazta véleményét a város és a megye vezetőségéről, amely mintha megpróbálná aláásni a novemberi könyvvásárt, a Bookfestre ugyanis a megyei önkormányzat 180 ezer lej támogatást nyújtott, míg a magyar könyvvásárra semennyit. A színházigazgató azt is furcsállta, hogy a városvezetésnek huszonöt éve nem jutott eszébe, hogy megfelelő kiállítóteret építsen a városban, amely a könyvvásárhoz hasonló eseményeknek adhatna otthont. Ezért a színház előcsarnoka a legnagyobb és legmegfelelőbb helyszín, ahol számos, a könyvet, az olvasást népszerűsítő rendezvényre is sor kerül még.

Az idei vásár mottóját Kosztolányi Dezsőtől kölcsönözték a szervezők: „ahol a nap dalol.” Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője, a könyvvásár társszervezője szerint az idei könyves szemlének elsősorban két fontos meghatározója lesz: az egyik az információk eljuttatása az érdeklődőkhöz, hogy lehetőleg minél többet tudjanak meg a marosvásárhelyi könyvbarátok a november 13-15-i eseménysorozatról, annak programjairól, kísérő rendezvényeiről. Ezen kívül, minden ide kapcsolódó rendezvénnyel a könyvszeretetet és az olvasást népszerűsítik. Száznál is több program várja a közönséget, valamennyi a kultúráról, a művelődésről szól. Ezek között hatvannál több író-olvasó találkozó és könyvbemutató lesz, több mint harminc, gyerekeknek és az ifjúságnak szánt rendezvény, illetve számos olyan, amely minden korosztálynak szól.

A gyerek- és ifjúsági rendezvényekkel a legkisebbektől a legnagyobbakig, valamennyit szeretnének megszólítani a szervezők, ezért az idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra. Ezek felelős szervezője Makkai Kinga pedagógus, aki szeretné, ha a szülőkhöz és a pedagógusokhoz is eljutna a vásár üzenete és elküldenék, vagy elkísérnék gyerekeiket, tanítványaikat a különböző foglalkozásokra. Az idén először hirdettek pályázatot az olvasás népszerűsítése céljából. Az iskolásoknak kijelölt műveket kell elolvasniuk és azok élményét megosztaniuk. Különféle workshopok, viták és beszélgetések, bábjáték, mesepedagógiai foglalkozások, versfaragó műhelyek, koncertek várják a kicsiket és nagyobbakat.

Mint minden évben, ez alkalommal is megszervezik a könyvvásár első napján a szerzői estet, amelyre négy magyarországi vendéget várnak: Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát, Péterfy Gergelyt és Szilágyi Ákost. A műsorvezetői szerepet Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke tölti be.

A könyvbemutatók, író-olvasó találkozók mellett kiemelt a programok közt szerepel Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertje, a Rejtő Jenő műveiből Gáspárik Attila által rendezett felolvasószínház, Kulka János Ez a hely című egyéni műsora, a Radnóti Miklós emlékest Király István rendezésében, A Pál utcai fiúk című produkció bemutatója a Tompa Miklós Társulat előadásában.

Kimaradt?