Bemutatták Karlovy Vary-ban a magyar versenyfilmet

„Az a magyar filmes, akit nem lehet nem észrevenni" - ezekkel a szavakkal mutatta be a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) Pálfi György filmrendezőt, öt év után az idén visszatért a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába, Szabadesés című filmjét csütörtökön este tűzte műsorára Közép-Európa legrangosabb filmszemléje.

A magyar film alkotógárdája - Pálfi György rendező, valamint Gera Marina, Hőrich Nóra Lili, Búza Tímea színészek - csütörtökön délután sajtótájékoztatón beszélt a Szabadesésről. „Minden film a valóságon alapul, amelyet kissé megmásít. Az alkotó kiválaszt bizonyos szakaszokat, majd összeragasztja őket. Igyekszem más szemmel, egy kis abszurd humor hozzáadásával nézni a valóságot" - mondta Pálfi újságíróknak a sajtóértekezleten.

A CT24 szerint a Szabadesés a cseh szakértői körökben nagy sikert aratott Taxidermiából ismert szerkezetre épül, s alapvetően az emberi megszállottságot mutatja be. „Hetet választottam ki. A szám miszticizmusa mellett a buddhizmusból is ihletet merítettünk. Mindenkinek hét csakrája (a csakra - energiaközpont - szanszkrit szó, jelentése: „krék" van, s azok mindegyike egy-egy színhez és tulajdonsághoz van kötve" - idézte a televízió rendezőt.

„A film eszméje tehát az volt, hogy megmutassunk egy hétemeletes házat, amely mindegyik emelete vagy az élet metaforája, vagy egy konkrét embert mutat be konkrét időszakban, amikor megnyílt számára a csakra. A valóságban ezt a szépen kidolgozott kompozíciót később leromboltuk" - fejtette ki Pálfi György, aki a film forgatókönyvének társszerzője is.

A versenyfilmek kategóriájában 13 alkotás szerepel az idén. Az ünnepélyes díjkiosztásra szombaton este kerül sor. A Szabadesést telt ház előtt vetítették.

Kimaradt?