Hétfőn már pontoz a zsűri az Eurovíziós Dalfesztiválon

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a másnapi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 59. Eurovíziós Dalfesztivál Koppenhágában. Kállay-Saunders András és a Running című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után negyedszer tudna döntőbe jutni a versenyben.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják a dán fővárosban, mert tavaly Malmőben - a várost Koppenhágával összekötő Öresund-híd túlsó oldalán - Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával. Az előadó idén a dalfesztivál hivatalos dalát, az általa írt Rainmakert fogja előadni a showműsor szombati fináléjában.

A tavalyi malmői versenyhez képest a résztvevő országok száma kettővel kevesebb, 37. A tavaly indult Bulgária, Horvátország, Ciprus és Szerbia egyaránt pénzügyi nehézségekre, a gazdasági válságra hivatkozva marad távol, ott van viszont a mezőnyben a tavaly hiányzott Portugália, valamint Lengyelország, amely két év szünet után tér vissza.

A verseny helyszíne egy korábban hajógyárként funkcionált sziget, Refshaleöen a koppenhágai kikötőben. A gyárat 1996-ban bezárták, azóta néhány rendezvényt már tartottak a szigeten - például a Copenhell heavy metál fesztivált -, a hatalmas, 35 méter magas hangárokat azonban az elmúlt csaknem húsz évben nem használták. Az Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, a felújított és teljesen átalakított B&W Hallerne 10 ezer ember befogadására képes. Az agglomerációval együtt mintegy 1,8 millió lakosú Koppenhága amúgy még nem igazán él a verseny lázában, igaz, a döntőig még öt nap van.

A keddi első elődöntő 16 eladója hétfőn este itt mutatja be először élesben produkcióját, a - titkosan - pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt. Ez adja a produkciók egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek sms-t az előadókra, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte.

A magyar nemzeti zsűriben Kovács Kati, Tóth Vera, Dorozsmai Péter, Náksi Attila és Palásti Kovács Zoltán "Zoohacker" pontoz.

A keddi első elődöntő 16 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Kállay-Saunders András, a Running című dal énekese (társszerzője Szakos Krisztián) utolsóként fog színpadra lépni. Az előzetes értékelések és a fogadóirodák szerint a 29 éves, New York-i születésű Kállay-Saunders Andrásnak ott a helye a döntőben, komoly témát feszegető, a gyerekek elleni erőszakról szóló dalát a mezőny egyik legerősebbjeként tartják számon. Az énekessel két táncos és két vokalista lép színpadra.

Az idei dalfesztivál egyik érdekessége, hogy harmadszor egymás után indul San Marino képviseltében Valentina Monetta, akinek döntőbe még nem sikerült kerülnie. Az Eurovízió történetében korábban csak háromszor fordult elő, hogy egy énekes három egymást követő évben induljon: a svájci Lys Assia és a holland Cory Brokken 1956 és 1958 között, az osztrák Udo Jürgens 1964 és 1966 között, mindhárman győztesek is voltak egyszer-egyszer. A Romániát idén képviselő Paula Seling és Ovi duója 2010-ben indult, az orosz színekben színpadra lépő, 17 éves Tolmacsevi ikrek pedig 2006-ban a dalfesztivál junior versenyét nyerték meg. Ők az idei verseny legfiatalabbjai.

A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, így az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987, plusz 1992-ben szerzőként is nyert), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

Az idei mezőnyben a legtöbben ismét angolul énekelnek, nemzeti (nem angol) nyelvet választott dala előadására a portugál Suzy, a montenegrói Sergej Cetkovic, a lengyel Donatan & Cleo, a francia Twin Twin, az olasz Emma, a spanyol Ruth Lorenzo pedig a spanyolt az angollal keveri.

A verseny házigazdája mindig az előző évi győztes ország, Dánia így most harmadszor rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált: 1964-ben és 2001-ben is Koppenhágában volt az esemény. A legtöbb néző is itt követte a fejleményeket 2001-ben: a Parken Stadiumban 38 ezren voltak. A televízión keresztül világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel a versenyt. Idén Európán kívül Ausztráliában és Új-Zélandon is élőben közvetítik az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az eddigi legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki éppen húsz évvel ezelőtt, 1994-ben Dublinban "Kinek mondjam el vétkeimet?" című dalával, Jenei Szilveszter szerzeményével 4. lett. Tavaly ByeAlex a 10. helyen végzett Kedvesem című dalával, ami az eddigi harmadik legjobb magyar eredmény.

Az Eurovíziós Dalfesztivál keddi és csütörtöki elődöntőit, valamint szombati döntőjét az M1 21 órától élőben közvetíti.

Kimaradt?