UNITER gála: „terápia” Marosvásárhelyen

Kék, rózsaszín, lila, fehér fényben pompázott hétfőn este a Kultúrpalota, bent is égett az összes lámpa, megvilágítva fénylett minden apró részlete. A bejárat előtt már este nyolckor nagy volt a nyüzsgés, elegáns hölgyek és urak beszélgettek, BMW márkájú és számtáblájú gépkocsikból szálltak ki a meghívottak, mindenki mosolygott, örült – ahogy az est végén Gáspárik Attila megjegyezte: terápia értéke volt az UNITER gálának itt Marosvásárhelyen, ugyanis olyan emberek ültek egymás mellett a teremben, akik néhány nappal korábban nem is hitték volna, hogy együtt nevetnek, örvendenek.

A színészek a földszinten, a meghívottak, politikusok, a színház jelentős támogatói az első emeleti páholyokban, a sajtó képviselői karzaton találtak helyet maguknak. A csillogáson, elegancián és jókedven kívül az egész rendezvényt meghatározta az élő televíziós közvetítés, mindenhol operatőrök dolgoztak a kamerák, műszaki berendezések, kábelek az egész Kultúrpalotát behálózták.

Az előre megírt forgatókönyvhöz a szervezők, illetve Ion Caramitru, mint az UNITER elnöke és mint műsorvezető próbált ragaszkodni, ám a laudációk nem mindig voltak rövidek, nem ritkán megtörtént, hogy a laudáló személy lírai szavai, hosszú mondatai végére nehezen került pont.

A díjazottak többnyire röviden és frappánsan köszönték meg az elismerést, egyesek a családjuknak, szüleiknek, élettársuknak mondtak hálát, hogy elnyerhették e rangos szakmai elismerést, míg mások csak úgy, egyszerű köszönömöt rebegtek.

A szünetek eredetileg tíz percre voltak szabva, aztán öt percet engedélyezett a műsorvezető, aki tréfásan azonnal hozzá is tette, hogy abból is már csak három perc maradt. Ilyenkor az előtér megtelt az alkalmi ruhát viselő férfiakkal, az estélyibe vagy koktélruhába öltözött hölgyekkel, kopogtak a magas sarkok, dominált az elegáns fekete, de néhányan merészebb színeket választottak.

A gála után sokan elmondták, nem is hitték, hogy ilyen szép a Kultúrpalota, még a marosvásárhelyiek is elcsodálkoztak a különleges megvilágítással bemutatott részleteken.

A műsor végén, amely épp egy órával nyúlt hosszabbra az előre eltervezettnél, pezsgős koccintásra is sor került, a vendégek a Tükörteremben állófogadáson vettek részt.

Kimaradt?