Puskázták Kelemen Hunor nevét a Humorfeszten

Kézdivásárhely után péntek este Kolozsváron léptek fel a tizenegyedik Erdélyi Humorfesztivál meghívottai. Szombaton Marosvásárhelyen szórakoztatják a közönséget, vasárnap pedig ismét a kincses városban.

A kolozsvári est első fellépője Balla Levente, a 7. humorfeszt győztese volt, aki rögtön meghatározta a stand-up egyik fontos jellemzőjét: a frissességet. Ezért elmesélte, mi történt vele az úton Kolozsvár felé: semmi. Balla felidézte, amikor annak idején megnyerte a fesztivál első díját, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csak nehezen, papírról puskázva tudta elmondani, hogy ki is a győztes. Mire ő megköszönte a díjazást, aztán – szintén papírról, kissé nehézkesen – leolvasta az átadó nevét: Kelemen… Hunor.

György Botond hűen a falus fiú imázshoz többek között azt mesélte el, milyen nyelvi akadályokba botlott egy turistával: a „do you speak english?” kérdésre még „yes”-szel válaszolt, de a feltett kérdésre már csak annyit mondott, „akkor no”. Románul sem tud, taglalta: egyszer a kalauz kérdezte meg tőle, hogy hány óra van, de ő az „aici, ne” formulával válaszolt, amit azóta is gyakran használ.

Kun Zsolt a magyar emberek pesszimizmusáról értekezett: amikor valakinek jót akarunk, akkor is legfennebb annyit bírunk mondani, hogy „kéz- és lábtörést”, mintha a súlyemelőt azzal bíztatnánk, hogy „kapnál sérvet”, vagy a hosszútáv-futót azzal, hogy „kapnál szívrohamot”. Zsók Levente a megszokott vidéki történeteken túl egy kis aktuálpolitikát is csempészett előadásába, úgy határozva meg Magyarországot, mint ahová Pest még odatartozik, de „Putyin vigyáz rá, Paksot már kinézte”.

Az időnként Székelylend-ként emlegetett Open Stage csíkszeredai formáció előadása igazi profizmusra vallott, a lemezeikről is ismert jeleneteket úgy adták elő, hogy harsogott tőle a terem. A Szomszédnénik szintén taroltak, bár a humor nem is mindig a betanult szövegek visszaadásánál mutatkozott meg, hanem a rögtönzött poénoknál. Így humorosabb volt, amikor a szünet után későn érkezőket kommentálta a Produkciós Iroda Szabolcsa, irányítgatva az embereket – „nem ott ültél, én jobban emlékszem rá, mint te”, majd azzal fenyegetőzve, hogy a kint maradókat a fülüktől fogva vezeti be.

Az est magyarországi meghívottja Litkai Gergely, a Comedy Central Karinthy-gyűrűs humoristája volt, aki nem csak jól megírt és előadott történeteket hozott magával, hanem a hatodikai választásokról is volt néhány keresetlen szava. A pártok nevei kapcsán kifejtette, a FIDESZ-ből a „fiatal” némiképp hitelét vesztette az ötven éves Orbán Viktorral, az MSZP-ből a szocialista szót bármivel helyettesíthetnénk, az Együtt 2014 láthatóan nem tervezett hosszú távra, az LMP mostantól NLLMP, azaz „Nagy Lóf…t Lehet Más a Politika”, ha pedig ez a Jobbik, akkor milyen lehet a többi?

A fesztivál harmadik napja szombaton a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban zajlik 19 órától, vasárnap Kolozsváron, a Magyar Operában, szintén 19 órától lehet megtekinteni a humor erdélyi és magyarországi képviselőit.

Kapcsolódók

Kimaradt?