Ady-esttel ünnepli a költészet napját a Kolozsvári Magyar Színház

A „…függök ezen a zord élet-párkányon…” című, Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját a kolozsvári színház. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként létrejött előadás szövegét Szugyiczky István válogatta és szerkesztette.

Bogdán Zsolt érzékeny előadásában a költőóriás emberi, sérülékeny oldalát is megismerheti a közönség. „Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos – olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát.

Esterházy mondta egyszer, hogy Adynak elég bármelyik publicisztikáját kinyitni és máris a mában érzi magát az ember. Elég nagy vészharang volt a magyar irodalomban Ady Endre, aki azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott azóta.” – mondta el az előadásról Bogdán Zsolt. „Farkas Árpádot kérdezték egyszer arról, hogy miért nem termékenyebb költő, miért nem ír több verset. Erre ő azt válaszolta, hogy sokkal több verset írnak, mint amennyit olvasnak manapság.  Én nem akarom ezt így látni. Abban szeretnék hinni, hogy mindenfajta hatás ellenére a költészet egyre inkább helyet kap az életünkben, hogy az emberek újra kezükbe vesznek verseket.” – tette hozzá a színész.

Az előadás pénteken, április 11-én este 8 órától lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiójában. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?