Trógeregyetem: egy igaz történet képes dokumentuma

Egy nehéz, de sok gyereknek és felnőttnek életre szóló élményt biztosító próbafolyamatot örökített meg Laczkó Vass Róbert fotókon. A Trógeregyetem című album a Béres László által színre vitt Valahol Európában musical alkotóiról készült, a gyermek-színészeket, az ő kulisszák mögötti munkájukat, figyelmüket, türelmüket, fáradságukat tárva most a közönség elé.

Az igényes kivitelezésű kötet grafikai tervezője Könczey Elemér, akinek nem volt könnyű dolga: sok száz fotóból kellett kiválasztania egy reprezentatív albumra valót. A Trógeregyetemet szombat este mutatták be a Kolozsvári Magyar Operában, a Valahol Európában kezdése előtt. Laczkó Vass Róbertet, aki maga is játszik az előadásban, a kötet születéséről kérdeztük.

Mi az, hogy Trógeregyetem?

Ezt a fogalmat, hogy Trógeregyetem, először édesapámtól hallottam. Amikor eljöttem a Színművészeti Főiskolára otthonról, azt mondta: „fiam, a sípot a szádba tettem, te fújjad, de tudjad, hogy ez csak egy trógeregyetem, itt nem lehet rendes szakmát tanulni!” Ő gyakorlati ember volt… Már nem él, de amikor végiggyalogoltunk ezen az egy éven, ami a Valahol Európában musical „előiskolája” volt, és ennyi helyről összeverbuválódott gyereksereggel kellett végigtaposni ezt a próbafolyamatot, akkor nagyon sokszor eszembe jutott édesapám kifejezése. És mivel végigfényképeztem a próbákat, adta magát a kiállítás, majd az album ötlete és a cím is.  

Majdnem végig a színpadon vagy. Hogy és mikor volt időd még fotózni is?

Nem végig, csak úgy 75 százalékban vagyok bent…A próba elején folyamatosan lógott a nyakamban a fényképezőgép. Elismerem, nem túl szigorú szakmai hozzáállás, de megérte. Fotós számára nem tudok hálásabb témát elképzelni, mint a gyermekekkel való munkát megörökíteni annak folyamatában.

Egy éven át figyelted őket. Mit tanultak a Trógeregyetemen?

Szeretetet, barátságot. Megtanultak türelmesek lenni egymással, igaz, súrlódások árán. Megízlelték azt is, milyen kemény dolog néha felnőttnek lenni, hisz nekik is felnőttként kellett itt dolgozniuk, sokszor reggeltől estig. Megtanulták megbecsülni a munkát – talán egy kicsit túl korán, de az biztos, hogy majd amikor olyan helyzetbe kerülnek, hogy „oda kell tenni a csülköt”, akkor nem fognak megijedni a feladattól. És biztos sokukat megfertőzött ez a szakma, mert akárhogy nézem, a színészet bizony – egy nagy trógerség.

És te? Neked még tudott újat tanítani a Trógeregyetem?

A gyermekektől sokat lehet tanulni. Lendületet és azt, hogy bármilyen botlás, csalódás ellenére felállnak és továbbmennek. Meseszerű elképzeléssel jöttek ide, erre itt kaptak egy nagyon kemény életiskolát. De nem verték el rajtunk a port. Barátok lettünk. Ezt a fajta kifogástalan hozzáállást: a ragaszkodást azt hiszem, minden felnőtt eltanulhatná tőlük.

Könczey Elemér: Mindannyian szerettünk volna trógerek lenni

"Hónapok óta körvonalazódik az ötlet, hogy Laczkó Vass Róbert hatalmas képanyagából albumot jelentessünk meg. Amikor rámzúdította azt a több mint 3000 fotót, amit az egy év alatt készített, elfogott a pánik a bőség zavara miatt. Apaként is érintett voltam a munkában, hisz a lányom szerepel az előadásban, a próbafolyamatot tehát magam is végigkövettem. Úgy építettük fel a kötetet, hogy abban trógerbölcsőde, trógeróvoda, trógeriskola is van a trógeregyetem előtt.
Azt hiszem, gyermek- vagy ifjúkorunkban mind szerettünk volna trógerek lenni. A tróger vagány, csibész, de jóindulatú. A Valahol Európában kis szereplői nagyon szerencsések, mert kaptak egy keretet, amiben trógerek lehettek. Laczkó Robit külön csodálom, hogy a próba mellett volt ideje és energiája dokumentálni is. Ha a Trógeregyetemet valódi egyetemnek néznénk, azt hiszem, ő lenne a rektora, titkárnője, ügyvezetője egy személyben. 

Az Exit kiadónak ez a könyve rekordot döntött: ebben van a legkevesebb lábjegyzet, a legkevesebb terminus tehnicus, viszont ebben van a legtöbb szín, a legtöbb vidámság és a legtöbb trógerség."

Kimaradt?