Kallós Zoltán: a népzenében nincsenek határok
Jövő héten, március 26-án tölti 88. életévét Kallós Zoltán népzenegyűjtő, néprajzkutató. Az erdélyi táncházmozgalom egyik letéteményesét, a mezőségi magyar oktatás és közösségépítés legkiemelkedőbb képviselőjét, mindenki Zoli bácsiját Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban köszöntötték a Zene-Szó beszélgetéssorozat keretében.
Népzenével, néprajzzal foglalkozni a negyvenes években még nem volt sem divatos, sem kifizetődő – mondta a beszélgetést vezető Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. Kallós Zoltán mégis ezt választotta: már 13-14 éves korától elkezdett gyűjteni, először szülőfalujában, a mezőségi Válaszúton, majd Kalotaszegen, Moldvában, a Gyimesben kereste meg az idős adatközlőket, és rögzítette dalaikat, balladáikat, ráolvasásaikat, siratásaikat és imáikat.
„Miért nem választottál valami tisztességes szakmát?” – tréfálkozott Szép Gyula a meghívottal, aki elmesélte: diákként felháborította, hogy amikor az iskolai tananyagban népművészetről, néphagyományokról volt szó, a Mezőséget soha meg sem említették. A régió – és kifejezetten Szék – páratlan népművészeti gazdagságára Kodály hívta fel a figyelmet, aki, amikor először meglátta a széki hímzést, állítólag így kiáltott fel: „Ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük?”
Kallós Zoltán egyébként magától Kodálytól kapta első magnóját az 50-es években, hogy rögzíteni tudja a távoli falvak nótafáinak hangját. Munkája közben, a moldvai csángók és a Mezőség között utazva jött rá, hogy a magyar népi kultúrában nincsenek határok, hisz sokszor ugyanazt a szokást vagy zenei motívumot ismerte fel két nagyon távoli régióban. Így például a regölés Dunántúlon megmaradt rítusára bukkant Moldvában, de magyardécsei balladát is visszahallott a moldvai csángóktól – mesélte.
Hogy mennyire tudatosan követte fiatalkora óta hivatását, kiderül abból, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat helyéül is a moldvai Neamț megyében lévő Romant kérte, hogy közel legyen a csángóvidékhez és kimenői alatt gyűjthessen.
Pedig nem volt veszélytelen a munkája: a rendőrség és a Szekuritáté évtizedeken át zaklatta, követte, a magyarul éneklő embereket megbüntette. Gyorsan kellett dolgozni, éjjel utazni, sebtében elkészíteni a felvételeket és szállni ismét vonatra. Így is bekísérték a Szekuritátéra, Búzán a pincébe zárták, adatközlőit zaklatta a rendőrség, a Gyimesben erdőkbe bújt a hatalom zsoldosai elől. Főleg egyes dalszövegek nyugtalanították a rendőrséget – mesélte Kallós Zoltán – például, az hogy „Szántják az erdei utat/ Viszik a magyar fiukat…” Mégsem állt le soha a munkával: 14 ezer felvételét a Magyar Tudományos Akadémián helyezte el, mert itthon nem voltak biztonságban. „Inkább meggyújtom az egészet, mintsem hogy maguknak adjam!” – mondta egyszer a szekus tisztnek.
Kolozsvári lakásában óriási népművészeti tárgyi anyagot halmozott fel, amely végül a válaszúti múzeumban talált otthonra. Húsz CD-t adott ki eddig, és – Szép Gyula szavait idézve – „minden lehető díjat megkapott már”. Kallós Zoltán közösségépítő munkája idős korára teljesedett ki, a válaszúti Szórványkollégium és Oktatási Központ megalapításával, amely 1999-ben 4 tanulóval indult, 2013-ban pedig már 96 mezőségi gyermeknek ad második otthont, akiket 25 faluból gyűjtenek össze minden hétfő reggel. Megtörténik – mesélte Zoli bácsi -, hogy a gyermekeket hétvégére sem lehet hazaküldeni, mert a szülők nincs miből etessék őket. A kollégiumban élelmet, ruhát és magyar nyelvű, színvonalas oktatást kapnak, nem csoda, hogy már a vegyes házasságban élők egynegyede is oda küldi csemetéit tanulni.
Kallós Zoltán válaszúti rezidenciája mára valóságos zarándokhely lett, Áder János magyar köztársasági elnök például legutóbbi látogatásán három órát töltött el itt – tette hozzá Szép Gyula.
A 88. születésnapját ünneplő néprajztudós derűsen látja a műfaj jövőjét. „Állandóan azt muzsikálják, hogy vége a táncháznak. Nem igaz. Aki táncolt, az elhozza a gyermekeit, unokáit is táncolni” – állítja Kallós Zoltán, aki szerint a magyar kultúra megmaradásának záloga a minőségi oktatás és a néphagyományok továbbörökítése. „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk” – bízta hitvallását az őt ünneplő közönségre.