Sepsiszentgyörgyön találkoznak a néptánc szerelmesei

Jövő hétvégén, Sepsiszentgyörgyön találkoznak a profi, amatőr népzenészek és táncosok, adatközlők illetve a műfaj kedvelői. A Háromszék Táncegyüttes 25-ik alkalommal szervezi a rendezvényt, amely Erdély legrégebbi és legátfogóbb népzene és néptánc-találkozója. Az idei rendezvényt az ünneplés jegyében szervezik, mondta Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője, aki rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi találkozó az egyetlen, amely egész Erdélyt átfogja, de több településen szerveznek helyi jellegű találkozókat.

A november 8 és 10-e között sorra kerülő, péntektől vasárnapig tartó találkozóra 60 hagyományőrzőt hívtak meg, ami hatalmas szervezést igényel, ugyanis van olyan falu, ahol csupán egy hagyományőrző pár él. A zenekarokkal és az amatőr együttesekkel együtt összesen 100 meghívottja lesz a rendezvénynek.

Ennyire gazdag program még nem volt az elmúlt években, mondta Ivácson László, aki felelevenítette, hogy 24 évvel ezelőtt (szerk. megj.: egyik évben két találkozó volt) a sepsiszentgyörgyi városi kultúrházban, zárt körben kezdtek gyűjteni, ebből nőtte ki magát a rendezvény, ahol ma már a nagyközönség jelenlétében zajlik sok program. Szakszerűen, jegyzőkönyvvel gyűjtenek táncokat, énekeket, csujogatásokat, szokásvilágot. Ivácson László rámutatott: az elmúlt két évtizedben nem csak magyaroktól, hanem románoktól és cigányoktól is gyűjtöttek. Példaként említette, hogy vannak olyan régi magyar táncok, mint a lassú forgatós, amit románok őriztek meg. Az évek során alakult ki, hogy a találkozó végén gálaműsort szerveznek, ez is azt erősíti, a jelen lévő adatközlők méltó megbecsülést kapnak.

A jövő hétvégi Népzene és Néptánc-találkozón bemutatják Fekete Réka és Ferencz Csaba „Forrásvidéken” című könyvét. Fekete Réka elmondta: az eddigi néptánc-találkozókon több mint 500 adatközlő fordult meg, a Háromszék Táncegyüttes óriási film és hanganyagot gyűjtött össze. A kiadvány számára az együttes szakemberei választották ki vidékenként a legreprezentatívabb adatközlőt, néptáncost, zenészt vagy nótafát, és így állt össze egy nyolcvan főből álló lista. A könyv szerzői őket az életükről, hagyományozásról, a gyermekkorukról, kollektivizálásról, a háborúról kérdezték, de arról is, hogy hogyan tanulták és őrizték és adták tovább a hagyományokat. Fekete Réka elmondta: harminckét településen hatvan adatközlővel és családjaikkal beszéltek.  Az elmúlt nyolcvan év tudását gyűjtötték össze a könyvben, ami korrajz is, hiszen ezek az emberek nem úgy őrizték a népi kultúrát, ahogyan azt teszik most a hivatásosak, hanem az életük része volt, mutatott rá a könyv egyik szerzője. 

A 25-ik Sepsiszentgyörgyi Népzene és Néptánc-találkozó jövő pénteken 17 órakor az Életképek című fotókiállítással kezdődik az új stúdióban, majd István Ildikó és barátai mutatják be az „Utamra indulok” című lemezüket. 19 órától a Bem Táncegyüttes a színház nagytermében mutatja be az „Adok nektek aranyvesszőt” című darabját. November 9-én, szombaton 10 órától az új stúdióban szervezik a „néptánc kalákát”, 12 órakor Pávai István tart szakmai előadást „Lajtha László és az erdélyi népzene” címmel, 15 órától mutatják be Fekete Réka és Ferenc Csaba „Forrásvidéken” című könyvét, közreműködik Berecz András mesemondó, népdalénekes.

Jövő szombaton 19 órától a színház nagytermében szervezik a gálaműsort a meghívott mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, felső-marosmenti, bekecsalji, székely mezőségi, gyimesi és felcsíki hagyományőrző zenészek és táncosok, illetve az újpesti Ben Táncegyüttes, a Harmadik zenekar, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar fellépésével. Minden este táncház zárja a napot.

Vasárnap a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében 9.30 és 13.30 óra között gyermeknap zajlik, kézműves foglalkozásokkal, gyermekjátékokkal, gálaműsorral és a Kelekótya együttes koncertjével. Az eseményt gyermek-táncház zárja. A szervező Háromszék Táncegyüttes felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a harminc lejért megvásárolható bérlet a rendezvénysorozat minden előadására belépési lehetőséget biztosít. A találkozóról a Háromszék Táncegyüttes honlapján (www.hte.ro) találnak részleteket.

 

 

Kimaradt?