Ami nem látszik a kolozsvári templomtoronyból

Csütörtöktől kibővül a tér a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőinek népes tábora számára: délelőtt 11-től vasárnap estig a Farkas utca fesztiválutcaként szolgál.

Kolozsvárban az a jó, hogy ha kétszáz esemény fut (szinte) egyidőben, akkor is van közönsége mind a kétszáz eseménynek. És ez még akkor is igaz, ha történetesen augusztus van.

fotok-707

Az idei Kolozsvári Magyar Napokon meg az a jó, hogy a programáradat a város lakosságának tényleg minden szegmensét és minden korosztályát megszólítja (tegnap este láttam önfeledten bulizni a Hobo-koncerten az egyik közismert belvárosi hajléktalant), ráadásul idén még az időjárás is kedvez, mert nincs akkora hőség, hogy a nappali rendezvények ideje alatt mindenki a hőgutától pihegjen tömbházlakása oltalmában.

Meseruhák a nyúlüreg mélyén

A legfőbb kedvezményezettek idén a kisgyerekes családok. Hogy az aprónépnek szóló rendezvényekre mekkora kereslet van az évnek ebben az időszakában, azt a létszám mindennél beszédesebben bizonyítja.
Tegnap például szinte képtelenség volt beférni a Reményik Sándor Galéria kiállítótermébe, ahol Kürti Andrea gyermekruha-tervező divatbemutatóját tartották. Az érdeklődők számához képest túl szűkös tér mellett szól, hogy Lewis Carol meseregénye, az Alice csodaországban volt a kollekció témája, a pince-galéria így nyúlüreg szerepét játszotta, ahova a mesebeli kislány beszaladt a fehér tapsifüles után.

„Kürti Andrea ruhakollekciója az illusztráció és a ruhatervezés ötvözése. Egyedisége nem a különleges szabásmintában mutatkozik meg, hanem a ruha felületére felvarrt, enyhén karikaturisztikus, stilizált figurák révén. Ruhadarabjait akár viselhető meséskönyveknek is lehet nevezni" – mondta a méltatásban Magdó Eszter művészettörténész.

A kiállítás augusztus 28-áig látogatható a Reményik galériában (a „nyúlüreg" az evangélikus püspökség udvaráról közelíthető meg).

Egy író-költő-biológus-képzőművész vallomásai

A Bulgakov Irodalmi Kávéházban eközben Géczi János író-képzőművész-biológussal folyt beszélgetés, az esőtől tartva nem a Macskaház teraszán, hanem az emeleten, de így is szép számmal volt érdeklődő. Géczi Jánost az „interdiszciplináris és multikulturális" volta (a beszélgetőtárs, Bréda Ferenc jellemzése) hihetetlenül érdekes személyiséggé teszi.

Anyai részről tót, vagyis szlovák, versírással a magyartanárnője iránti szerelme okán kezdett el foglalkozni, később bevonult egy elmegyógyintézetbe, ahol több száz órányi interjút készített négy deviánsnak nevezett fiatallal.

A beszélgetésekből készült kötet (Vadnarancsok) megjelenése hatalmas port kavart, 150 ezer példányban kelt el, de meg is pecsételte az író sorsát, többek közt azért, mert az egyik interjúalany – egy tizenéves prostituált – egy magas beosztású kultúrpolitikus unokahúga volt.

„Biológusként arra a megállapításra jutottam, hogy a népesség szempontjából az a hasznos, ha 3 százaléka deviáns. Magyarország akkori lakosságának azonban 40 százaléka deviánsnak találtatott akkoriban" – mesélte Géczi, aki amellett, hogy költő, rózsa- és kutyaszakértő, origami-madarakkal töltött meg egy éven keresztül egy kifeszített madárhálót és képverssel vonta be a tihanyi apátság altemplomának 120 négyzetméterét. Regénye, a Viotti négy vagy öt élete tavaly jelent meg.

Emlékezés a „mozgó képzőművészet" nagyasszonyára

A Tranzit házban pályatársak, tanítványok és csodálók emlékeztek meg a legendás kolozsvári bábművésznőről, Kovács Ildikóról, akinek olajfestményeiből kiállítás is megtekinthető az egykori zsinagóga falain.

Az Adjátok vissza a gyerekkort címet viselő tárlat a művésznő festményei mellett Sipos László grafikáit is bemutatja, aki Kovács Ildikó bábjai és tervei alapján készített rajzokat.

A beszélgetés résztvevői azt is megemlítették, hogy a művésznő halála óta megközelíthetetlen a hagyatéka, amely pedig hatalmas értékkel bír Kolozsvár kulturális emlékezete számára. „Senki nem tudja, mi történt Ildikó hagyatékával" – mondta Varga Ibolya bábrendező.

„A lakása mágikus tér volt, kicsi, apró, tündéri tárgyak fogadták a belépőt, és mesébe kezdtek vele. Ezért lenne nagyon jó, ha megőrizték volna olyannak, ahogy Ildikó hagyta" – mondta az egykori munkatárs, és az elhangzottakkal mindenki egyetértett, mint ahogy azzal is, hogy Kolozsváron mielőbb Kovács Ildikó-emlékszobát kell megnyitni.

Hobo: én itt énekelek, te meg leszeded a tejfölt

Utólag örültem, hogy Hobo esti koncertjén nem férkőztem az első sorba, még egy jó fénykép kedvéért sem. Az ismert számokat, amelyeket a közönség egy emberként énekelt, a magyar blueskirály ugyanis néha félbeszakította, hogy „leszóljon" a közönség egyik-másik tagjának.

„Maga azért jött ide, hogy a zenét hallgassa, vagy azért, hogy az egész koncertet felvegye?" – kérdezte egy, az első sorból filmező amatőr videóstól, majd, miután ez zavartan leeresztette a kamerát, békülékenyen tovább csevegett vele. A koncertet végigcsókolózó párocskára ráirányíttatta a kivetítő kamerák egyikét, a szőke lányt ölelgető srácnak meg tettetett felháborodással mondta: ez mégsem igazság, én itt énekelek, te meg leszeded a tejfölt!"

Ma a Farkas utcai színpadon Baricz Gergő, utána meg a nagyszínpadon az Edda lép fel, addig is számos programpont várja a Kolozsváron tartózkodókat, és akinek tele van a pénztárcája, a fesztiválutcában fantáziát próbáló árukínálatban válogathat.

Például vehet egy-két életnagyságú páncélos lovagot is (nem néztem a sisakrostély mögé, de sejtem, hogy lovag nincs mögötte). Ára: potom 450 euró. Mátyás király is megirigyelheti érte.

Kimaradt?