Kétnyelvű előadás a szatmárnémeti színház új bemutatója

Magyar és román nyelvű közös előadást mutatnak be Szatmárnémeti parkjaiban a helyi Északi Színház román és magyar társulatainak színészei, a 0. kilométerkőnél című produkció rendezője Ándi Gherghe.

Az Északi Színház Harag György Társulatának szerdai közlése szerint a magyar társulat színészei mellett a Mihai Raicu Társulat színészei is játszanak az előadásban, amelyet a román és a magyar anyanyelvű színészek közösen hoztak létre. Az előadás alapja Székely Csaba kortárs erdélyi drámaíró négy történetből álló, Idegenek - Négy politikai gyerekdarab című szövege volt, amelyből a rendező hármat vitt színre Szatmárnémetiben.

Az előadás rendezőjének, Ándi Gherghének már van tapasztalata az ehhez hasonló előadásokhoz, hiszen Marosvásárhelyen és Nagyváradon is rendezett kétnyelvű, a magyar-román együttélést tematizáló produkciót. „Idén az emberiség a koronavírus okozta krízissel küzd, de ez az előadás nem erről a járványról szól, hanem egy sokkal hosszabb ideje köztünk levőről. Ennek a folyamatosan kárt okozó betegségnek a tünetei a rasszizmus, az idegengyűlölet, az irredentizmus, a sovinizmus és minden ezekhez köthető viselkedésforma” – idézte a színház közleménye a rendezőt.

Székely Csaba szerint nem születünk előítéletekkel, de egy előítéletekkel teli világba születünk bele és hamar megtanuljuk, hogy kik a rossz emberek. A jók persze mi vagyunk, jobbak vagyunk, mint "ők", mert "ők" rosszat akarnak nekünk. "Igaz, néha tévedni is szoktunk az előítéleteinkkel kapcsolatban és rájövünk, hogy mindaz, amit róluk meg rólunk tudunk, igazából másképp van. Vagy hogy egyáltalán nem is igaz. Ezekről az igazakról szól a komédia a valóságtól teljesen elrugaszkodott tanítómesékkel" - olvashatók a szerző szavai a közleményben.

A három egyfelvonásos első részét pénteken, a második részét szombaton, a harmadik részét vasárnap nézheti meg a közönség Szatmárnémeti három parkjában.

Kapcsolódók

Kimaradt?